számi zene

A norvég Torgny Kautokeino-ban forgatott klipje (ide megyek hétfőn). Nekem nagyon tetszik, illenek a képek a zenéhez, és átjön a fíling. Lehet, hogy a körülmények másak, de az emberek alapvetően mindenhol ugyanolyanok. Szóval a számi fiatalok is szeretnek partyzni, és mindent, ami ezzel jár.

A számik ősi éneke a jojka/joiku. Eredetileg a joika egy bizonyos számi énekstílust jelölt, de manapság a fogalom minden számi énekstílust jelöl. Az egyik híres számi énekesnő Sofia Jannok, az ő egyik zenéjét választottam ki. Rám kifejezetten pozitívan hat, mintha energiát áramoltatna...jó lehet élőben hallani!:)

Hibátlan finn vizsga :) Nem mintha olyan nehéz lett volna, de azért örülök, hogy így sikerült.^^

Holnap fogom életem első gulyáslevesét megfőzni, a kummi családom rendelt valami magyarosat tőlem. Kicsit aggódom, hogy milyen lesz.

Hétfőn pedig indulok a lappföldi kirándulásra, főleg Norvégiában leszünk. Itt egy kép az útvonalról, csak hogy ti is sokkolódjatok.:D Kb. lemegyünk a térképről.

Minden rendben vagy hozzászokási fázis

Nem vagyok túl aktív blogírásban, de ez annak a jele, hogy túl sok minden történik velem, túl sok a dolgom, programom. Azért most megpróbálok megint mesélni kicsit.
Emlékeztek még a fázisokra? A nászút fázis után elég hamar eljött nálam a tárgyalási vagy ellenséges fázis a kínai kultúrával szemben. Aztán elmúlt. Igazából miért ne érthetném meg, hogy valaki nem szeretné, hogy használd a tányérját? Nem nagy cucc, kibírom nélküle (lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert azóta több tányérunk van.:D). És ha kínaiul akarnak beszélni, hát tegyék meg, becsukom az ajtómat.:) Finnországgal szembeni minimális ellenérzéseim is elmúltak. Ez gyakorlatilag akkor tört felszínre, amikor az első hetekben próbáltam buszbérletet venni, és azt csakis a belvárosban lehet. Utána feltölteni már fel tudod az R-kioskikban, azokkal tele van a város; de megvenni a kártyát csakis a belvárosban található Stockmannban tudod. Na, én ebben nem voltam biztos, és a finnek sem, akik próbáltak segíteni. Küldözgettek ide-oda...lejártam a lábam, mire kiderült, hogy tényleg csak a belvárosban lehet ilyen hatalmas dologra szert tenni. Többé már nem okoz nehézséget a bevásárlás sem; tudom a legfőbb élelmiszerek nevét, sőt már azt is kitapasztaltam, mit hol érdemes megvenni.
Az időjárással kimondottan szerencsém van, szerintem kb. olyan idő van, mint Magyarországon. A kummi apukám szerint utoljára 30 éve volt ilyen meleg Finnországban. És az is rekord, hogy semmi havazás. Na de nekem szerencsém volt, mert a hétvégén a tandem partnerem családjánál vendégeskedve láttam egy kis havat. Az volt az első hó Pelloban, természetesen csakis azért esett, mert annyira akartam.:)
Pénteken indultunk, Elina vitt kocsival. Csatlakozott hozzánk az egyik finn barátnője is. Hogy az a lány is mennyit tud beszélni! Tényleg igaz, hogy az ő barátai és családja nem tipikus finn.:) Rovaniemiben aludtunk Elina lakásán, néztünk finn "Barátok köztöt", fordítgattuk az újságcikkek címeit, és rengeteget ettünk. Vettünk egy karácsonyi különleges csokit, aminek mézeskalácsíze volt...mm:) Másnap indultunk Joulupukkihoz, a finn Mikuláshoz. Esküszöm, én olyan izgatott voltam, mint egy kisgyerek! És jobban elhittem, hogy az igazi Mikulással találkozom, mint 5 éves koromban, amikor a faluban lévő mikulásos rendezvényen felkiáltottam, hogy "A Mikulásnak pont olyan hangja van, mint a Pityu bácsinak!". Mielőtt Joulupukkihoz érsz, végig kell menni egy effektekkel teli folyosón, aztán megpillantod a "világ órájának" fogaskerekeit, és egy kis várakozás után már be is léphetsz Joulupukki szobájába. Elmondtam neki a nagy finn tudásommal, hogy "Minä olen Réka, olen unkarilainen", aztán angolra váltottunk. Kérdezte, mit csinálok, hol és mit tanulok, Mo.-on belül honnan jöttem. Hát Veszprémből...rögtön rávágta, hogy tudja, hol van, az Rovaniemi testvérvárosa. És még egy "köszönöm, köszi"-t is kaptam tőle a látogatásomért cserébe. A közös képet nem vettem meg, majd legközelebb.:) Ezután benéztünk a Mikulás főpostahivatalába is, na meg az elmaradhatatlan souvenirshopokba.

Közben hívta Elinát az egyik barátnője, hogy ugorjunk be hozzájuk. Amikor visszahívta, hogy megyünk, kiderült, hogy kávé az nincs!:D Pedig ez a finneknek a levegővel egyenértékű; nem ritka a napi 5 kávé (persze, nem olyan erősségű, mint a mienk). Úgyhogy vittünk kávét meg édességet, és letelepedtünk náluk, mert ők 5 perccel az érkezésünk után elhúztak, hogy gyorsan megvegyenek valami bútort a konyhába.:) Mi addig kutyáztunk, aztán amikor negyed óra múlva visszatértek, babázhattam. Én ilyen nyugodt 5 hónapos kislányt még nem láttam! Luminak hívják, ami finnül havat jelent. Ja, és az anyukája pedig Suvi, ami egy régies, ma már költőinek számító kifejezés a nyárra. Kár, hogy az apuka, Matti neve nem jelent semmi őszit vagy télit.:P Mielőtt továbbmentünk volna Pelloba, még megálltunk az Alvar Aalto bácsi által tervezett gyönyörű könyvtárnál. Egész pontosan 7 darab magyar könyvet is találtam.:)

Majd' elfelejtettem, hogy még megálltunk a városközpontban is megnézni a Lordi teret. Először azt hittem, hogy csak a helyiek kezdték el így nevezni, de nem; hivatalosan átnevezték a teret a Rovaniemiből származó "nemzeti hős" Lordi tiszteletére.:)

Este értünk Pelloba. Útközben még megálltunk Elina mamájánál Lampsijärviben. Ő sem tipikus finn, sztorizgatott, be nem állt a szája; és Elina szerint most még keveset beszélt. Kaptam tőle egy kötött zoknit, csak úgy odadobta, hogy próbáljam fel.:) Elina szülei nem nagyon tudnak angolul, én meg hasonló szinten vagyok a finnel, ezért roppant érdekes kommunikáció alakult ki köztünk. Szerintem új nyelvet teremtettünk. Kaptunk finom szarvashusit krumplival. Azt hiszem, a lihokeitto (lazacleves) mellett az egyik kedvenc finn ételem. Este szaunázás, életemben először finn módon: teljesen meztelenül. De szerencsére nem az egész családdal, az kicsit jobban zavarba hozott volna.:) Másnap reggel Elina azzal ébresztett, hogy éjszaka esett a hó. És tényleg!:) Megcsodáltuk a kutyussal, Ekkuval az ablakból, aztán tettünk egy nagy sétát.

Pello közvetlenül a svéd határon van: a háztól egy percre folydogáló Torniojoki másik partja már a svéd Pello.

Át is néztünk kicsit kocsival. Mindkét Pello olyan, mint egy szellemváros: szinte minden bolt bezárt, embert alig látni...több rénszarvassal találkoztunk, mint emberrel.:)

Szóval abszolút szuper hétvége volt, sok mindent láttam, sokat nevettem és beszélgettem. Mivel rengeteg finnt hallottam, egyre jobban kezdtem érteni, miről folyik a társalgás. Ha ismerős szavakat használnak, felismerem, akármilyen gyorsan is beszélnek. Szerintem már ez is valami. Bár finnül nem tanultam meg ez alatt a 2 és fél hónap alatt, az alapjait elsajátítottam. A finnekről pedig rengeteget tanultam: mit gondolnak, mit szeretnek, mik a szokásaik stb.

Helsinki-Tallinn

Jó döntés volt a szervezett, méregdrága orosz út helyett valami mást kitalálni az őszi szünetre. Helsinki és Tallinn volt a cél, a lelkes csapat pedig 5 magyarból, 2 francia leányzóból és 14 spanyolból állt. Persze azért klikkesedtünk, főleg, mert a spanyolok csak a saját nyelvükön nyomják (bár első nap sikerült őket rávennem tíz teljes percnyi angol nyelvű kommunikációra).
Csütörtökön hajnalban indultunk a reptérre, a repülőút másfél óra volt. Először a kikötőbe mentünk, és próbáltuk kitalálni, hogy is foglaljuk le a kompjegyeket. Mert ugye ha csoportként megyünk, jár a csoportos kedvezmény, de akkor felnőtt jegyet kell venni, nem diákot. Szóval ki kellett logisztikázni az egészet, hogy hogyan érné meg jobban, és legfőképpen ki mit akar. A pénztárosnő lemondóan figyelte, ahogy többféle nyelven, sokszor angollal keverve megvitatjuk a kérdést. Amikor végre sikerült dönteni, és Davor megkérdezte, hogy akkor végeztünk-e, a néni túl gyorsan vágta rá, hogy igen, persze, csak menjetek már.:D

Este 7-ig volt bőven időnk felfedezni a finn fővárost. Kávéval indítottunk, aztán egész napos séta: templomok, szobrok, park, olimpiai stadion...6-ra kellett visszaérni a kikötőbe, már a vasútállomásnál jártunk, amikor Sanyi hívott valakit, hogy megérkezett (tökéletes időzítés!). Ő ugyanis vizsgázott még reggel, és kicsit aggódtunk, hogy nem fog ideérni. Így már teljes volt a csapat.:) A hajóúton egy kis kártyázás és körülnézés után majdnem mindenki elaludt a kellemes melegben.
Tallinn egyik hosteljában volt a szállás, imádtam! Kommunaszerű volt az egész...A hűtőn figyelmeztető felirat, hogy címkézd fel a kajád, különben mindenkié.:)

A konyha mindig használatban volt, és a társalgó is tömve volt különböző nemzetiségű fiatalokkal. Beszélgettünk egy új-zélandi sráccal, aki nagyon beégette magát, mert amikor mondtuk neki, hogy Finno.-ban vagyunk cserediákok, megkérdezte, hogy az meg hol van. Tekintve, hogy a szomszédos országban, Észtországban voltunk éppen, kissé kiröhögtük (de fel is világosítottuk, hogy csak kicsit felfelé kell nézni a térképen). Kártyáztunk, söröztünk (az észt sörök határozottan jobbak, mint a finnek), két üveg vodka is elpárolgott, aztán elindultunk keresni valami helyet, ahol folytathatjuk a partyzást. Találtunk is egy Labor nevű helyet. Hordóasztalok, színes löttyökkel teli lombikok, és persze kémcsöves italakció...6 euróért kapsz 10-et, és lehet válogatni az ízesítésben.
Másnap újult erővel, de macskajajok közepette indultunk a városba. Tallinn történelmi belvárosa joggal a Világörökség része, engem Prágára emlékeztetett. Teljesen beleszerettem. Mintha visszamennénk kicsit a középkorba, de természetesen az utcára borított éjjeliedények és az ebből származó rossz szagok és higiéniás körülmények mellőzésével.:) Nem győztük csodálni a helyeket, épületeket, lépten-nyomon megálltunk.

Megpihentünk egy középkori étteremben, ami az egyik leghangulatosabb hely, ahol valaha jártam. Sötétség, gyertyák, középkori zene, és a legfinomabb leves és piték jó áron. Úgyhogy felvetődött bennem, hogy milyen jó lenne kedves, mosolygós, főzöcskézős néninek lenni, akinek van egy ilyen étterme. (Ha már elszállt, szakállas, antikváriumtulajdonos bácsi nem lehetek.:D)

 Az egész délutános séta zárásaként végül beültünk egy sörházba, ahol literes korsóból ittuk a sörkülönlegességeket, és még élőzene is volt egy idő után.
Másnap reggel fájó szívvel indultunk a kikötőbe, hogy visszatérjünk Helsinkibe. Suomenlinna erődöt vettük célba, amely Helsinki városrésze, és egy szigeten található.

 Páran még a piacon nézelődtünk, amikor a többiek kiabáltak, hogy most indul a hajó. Nem két perc múlva, hanem MOST. Naná, hogy nem vártuk meg a következőt, hanem futottunk, és utolsó pillanatban felugrottunk a hajóra. Szeretek hajókázni, és nagyon tetszett, hogy a sirályok olyan közel repkedtek a fejünk felett.

Gyönyörű időnk volt, bejártuk az egészet, aztán vissza a kikötőbe, ahol ezúttal jegyet is váltottunk. Közben megállapítottuk, hogy 80 euróra megvághattak volna az előző úton, mert jegy nélkül utaztunk.:D A szállás a stadionnál volt, úgyhogy kissé elcsigázottan, de odavonszoltuk magunkat. Ez a hostel is szuper volt, és még diákkedvezményt is kaptunk (imádok finn diák lenni!). Letelepedtünk falatozni a konyhába, eldöntöttük, hogy ma semmi party. De aztán megismerkedtünk pár jófej sráccal (lengyel, lengyel-amerikai, kanadai), és velük indultunk zúzni az éjszakába. Egy Havanna nevű klubba mentünk, jó volt a hangulat egészen addig, amíg ki nem tört a balhé. Két nagydarab állat (tuti, hogy nem finnek voltak) esett egymásnak, dobálták a söröskorsókat stb., ráadásul mindezt a tömegben. Ahogy lehetett, hátrahúzódtunk, de azért így is para volt. Nem mertünk elindulni kifelé, mert a dobálózás a táncparkett közepén még mindig tartott. A biztonsági őrök sehol...azért ilyen Magyaro.-on nem történhet meg. Viszont a rendőrség legalább hamar megérkezett. Még egy sokkoló dolog: kifelé menet nem volt nehéz észrevenni a fél méteres kést a földön...Ezek után nem volt kedvünk folytatni a bulizást, inkább mentünk vissza a szállásra. 
Utolsó nap elkísértük a többieket a kikötőbe (sajnos erről a stockholmi útról lemaradtam...), aztán beültünk egy kávézóba az új barátainkkal.

Miután nekik menniük kellett, a kanadai sráccal, Marinnal és Sanyival random elindultunk felfedezni a várost.

 Fél 8-kor indult a vonatunk, 9 óráig tartott az út. A vizünk elfogyott, pedig nagyon kellett volna; teljesen ki volt száradva a torkom, köhögtem össze-vissza. Végül Sanyi hősiesen szerzett nekem vizet (azt hiszem, még sosem ittam ilyen ivóvizes tasakból), nagyon hálás voltam érte. Valószínű a többi utas is, hogy abbahagytam a köhögést, és hagyom őket aludni.:) Várnunk kellett a helyi járatra, de a szórakoztatásunkról gondoskodott egy nagyon részeg finn srác, aki semmiféle nyelven nem tudott már beszélni - még a részeget is törte!:) Ilyet is ritkán lát az ember...
Szóval, szuper volt ez a pár nap, megérte elmenni, hatalmas élmény volt!