Helsinki-Tallinn

Jó döntés volt a szervezett, méregdrága orosz út helyett valami mást kitalálni az őszi szünetre. Helsinki és Tallinn volt a cél, a lelkes csapat pedig 5 magyarból, 2 francia leányzóból és 14 spanyolból állt. Persze azért klikkesedtünk, főleg, mert a spanyolok csak a saját nyelvükön nyomják (bár első nap sikerült őket rávennem tíz teljes percnyi angol nyelvű kommunikációra).
Csütörtökön hajnalban indultunk a reptérre, a repülőút másfél óra volt. Először a kikötőbe mentünk, és próbáltuk kitalálni, hogy is foglaljuk le a kompjegyeket. Mert ugye ha csoportként megyünk, jár a csoportos kedvezmény, de akkor felnőtt jegyet kell venni, nem diákot. Szóval ki kellett logisztikázni az egészet, hogy hogyan érné meg jobban, és legfőképpen ki mit akar. A pénztárosnő lemondóan figyelte, ahogy többféle nyelven, sokszor angollal keverve megvitatjuk a kérdést. Amikor végre sikerült dönteni, és Davor megkérdezte, hogy akkor végeztünk-e, a néni túl gyorsan vágta rá, hogy igen, persze, csak menjetek már.:D

Este 7-ig volt bőven időnk felfedezni a finn fővárost. Kávéval indítottunk, aztán egész napos séta: templomok, szobrok, park, olimpiai stadion...6-ra kellett visszaérni a kikötőbe, már a vasútállomásnál jártunk, amikor Sanyi hívott valakit, hogy megérkezett (tökéletes időzítés!). Ő ugyanis vizsgázott még reggel, és kicsit aggódtunk, hogy nem fog ideérni. Így már teljes volt a csapat.:) A hajóúton egy kis kártyázás és körülnézés után majdnem mindenki elaludt a kellemes melegben.
Tallinn egyik hosteljában volt a szállás, imádtam! Kommunaszerű volt az egész...A hűtőn figyelmeztető felirat, hogy címkézd fel a kajád, különben mindenkié.:)

A konyha mindig használatban volt, és a társalgó is tömve volt különböző nemzetiségű fiatalokkal. Beszélgettünk egy új-zélandi sráccal, aki nagyon beégette magát, mert amikor mondtuk neki, hogy Finno.-ban vagyunk cserediákok, megkérdezte, hogy az meg hol van. Tekintve, hogy a szomszédos országban, Észtországban voltunk éppen, kissé kiröhögtük (de fel is világosítottuk, hogy csak kicsit felfelé kell nézni a térképen). Kártyáztunk, söröztünk (az észt sörök határozottan jobbak, mint a finnek), két üveg vodka is elpárolgott, aztán elindultunk keresni valami helyet, ahol folytathatjuk a partyzást. Találtunk is egy Labor nevű helyet. Hordóasztalok, színes löttyökkel teli lombikok, és persze kémcsöves italakció...6 euróért kapsz 10-et, és lehet válogatni az ízesítésben.
Másnap újult erővel, de macskajajok közepette indultunk a városba. Tallinn történelmi belvárosa joggal a Világörökség része, engem Prágára emlékeztetett. Teljesen beleszerettem. Mintha visszamennénk kicsit a középkorba, de természetesen az utcára borított éjjeliedények és az ebből származó rossz szagok és higiéniás körülmények mellőzésével.:) Nem győztük csodálni a helyeket, épületeket, lépten-nyomon megálltunk.

Megpihentünk egy középkori étteremben, ami az egyik leghangulatosabb hely, ahol valaha jártam. Sötétség, gyertyák, középkori zene, és a legfinomabb leves és piték jó áron. Úgyhogy felvetődött bennem, hogy milyen jó lenne kedves, mosolygós, főzöcskézős néninek lenni, akinek van egy ilyen étterme. (Ha már elszállt, szakállas, antikváriumtulajdonos bácsi nem lehetek.:D)

 Az egész délutános séta zárásaként végül beültünk egy sörházba, ahol literes korsóból ittuk a sörkülönlegességeket, és még élőzene is volt egy idő után.
Másnap reggel fájó szívvel indultunk a kikötőbe, hogy visszatérjünk Helsinkibe. Suomenlinna erődöt vettük célba, amely Helsinki városrésze, és egy szigeten található.

 Páran még a piacon nézelődtünk, amikor a többiek kiabáltak, hogy most indul a hajó. Nem két perc múlva, hanem MOST. Naná, hogy nem vártuk meg a következőt, hanem futottunk, és utolsó pillanatban felugrottunk a hajóra. Szeretek hajókázni, és nagyon tetszett, hogy a sirályok olyan közel repkedtek a fejünk felett.

Gyönyörű időnk volt, bejártuk az egészet, aztán vissza a kikötőbe, ahol ezúttal jegyet is váltottunk. Közben megállapítottuk, hogy 80 euróra megvághattak volna az előző úton, mert jegy nélkül utaztunk.:D A szállás a stadionnál volt, úgyhogy kissé elcsigázottan, de odavonszoltuk magunkat. Ez a hostel is szuper volt, és még diákkedvezményt is kaptunk (imádok finn diák lenni!). Letelepedtünk falatozni a konyhába, eldöntöttük, hogy ma semmi party. De aztán megismerkedtünk pár jófej sráccal (lengyel, lengyel-amerikai, kanadai), és velük indultunk zúzni az éjszakába. Egy Havanna nevű klubba mentünk, jó volt a hangulat egészen addig, amíg ki nem tört a balhé. Két nagydarab állat (tuti, hogy nem finnek voltak) esett egymásnak, dobálták a söröskorsókat stb., ráadásul mindezt a tömegben. Ahogy lehetett, hátrahúzódtunk, de azért így is para volt. Nem mertünk elindulni kifelé, mert a dobálózás a táncparkett közepén még mindig tartott. A biztonsági őrök sehol...azért ilyen Magyaro.-on nem történhet meg. Viszont a rendőrség legalább hamar megérkezett. Még egy sokkoló dolog: kifelé menet nem volt nehéz észrevenni a fél méteres kést a földön...Ezek után nem volt kedvünk folytatni a bulizást, inkább mentünk vissza a szállásra. 
Utolsó nap elkísértük a többieket a kikötőbe (sajnos erről a stockholmi útról lemaradtam...), aztán beültünk egy kávézóba az új barátainkkal.

Miután nekik menniük kellett, a kanadai sráccal, Marinnal és Sanyival random elindultunk felfedezni a várost.

 Fél 8-kor indult a vonatunk, 9 óráig tartott az út. A vizünk elfogyott, pedig nagyon kellett volna; teljesen ki volt száradva a torkom, köhögtem össze-vissza. Végül Sanyi hősiesen szerzett nekem vizet (azt hiszem, még sosem ittam ilyen ivóvizes tasakból), nagyon hálás voltam érte. Valószínű a többi utas is, hogy abbahagytam a köhögést, és hagyom őket aludni.:) Várnunk kellett a helyi járatra, de a szórakoztatásunkról gondoskodott egy nagyon részeg finn srác, aki semmiféle nyelven nem tudott már beszélni - még a részeget is törte!:) Ilyet is ritkán lát az ember...
Szóval, szuper volt ez a pár nap, megérte elmenni, hatalmas élmény volt!

Kummi family és kultúrsokk

Szerencsére nem a kettő egyszerre. A kummi családomat imádom!:) A kultúrsokk meg tegnap ért el.

Na de kezdem a jóval! Szóval, múlt pénteken szeptemberzáró házibuliban voltam. Ismerkedtem egy csomó nemzet gyermekével, de kétségkívül az volt a legjobb rész, amikor szóba elegyedtem egy lengyel sráccal, és ahogy megtudta, hogy magyar vagyok, elmormogta az ismert "Lengyel, magyar - két jó barát" közmondás lengyel megfelelőjét. Így szól: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” Próbálta nekünk - két magyarnak és egy szlováknak (az már irreálisan szép lett volna, ha egy román is áll a körben)- megtanítani, mi meg cserébe a magyar verziót mondtuk el neki.

Szombaton találkoztam először a kummi családommal. Annyira fiatalok...amikor Paula kiszállt a kocsiból, el se akartam hinni, hogy ő lesz a kummi "anyukám". 30-nál biztos nem több. Ja, és nagyon meglepett, mert miután bemutatkoztam, megölelt! Erre később rá is kérdeztem, hogy végülis akkor náluk mi az elfogadott. Azt válaszolták, hogy legtöbbször a kézfogás, de baráti viszonynál az ölelés. Puszit nem nagyon adnak egymásnak, mint ahogy nálunk szokás (Rita, ezek szerint ez a Te országod :D). Az apuka, Mikko 2002-ben még Szegeden volt cserediák, bejárta fél Európát ez idő alatt, ugyanis nem volt túl húzós órarendje, és kocsi is volt. Mutatott egy fotóalbumot erről az időről. Van két kislányuk is, 2 és 4 évesek. A 4 éves, Kiira már most "befogadott", megmutatta a szobáját, hozta a játékait és a mesekönyveit. Odatette elém, hogy nézegessük, és beszélt hozzám finnül. Közben Paula elmagyarázta neki, hogy én sajnos még nem értem, amit mond, mert csak nemrég kezdtem finnül tanulni. Erre mi volt a reakciója? Tanítani kezdett! Kérdeztem, hogy "Mikä tämä on?", és rámutattam egy rajzra, ő meg mondta a finn nevét. Egy pár perc után a kislány átszaladt a szomszéd szobába, és egy gyerekeknek szóló, szótanulós játékkal tért vissza. Tudjátok, ilyen a színes-zenélős-beszélős cucc, megnyomsz egy betűt, tartozik hozzá egy szó és egy kép. Mennyi esze van a kiscsajnak 4 évesen! Tudta, hogy ezzel könnyen tanulhatok szavakat. Kaptam finom ebédet, sütit, kávét, aztán a gyerekek maguktól (!) elmentek aludni, én meg beszélgettem a szülőkkel. Paula mesélte, hogy ő meg Angliában erasmusozott, és mennyire jólesett neki, hogy a fogadócsaládja annyi helyre vitte. Ezt szeretné most ő is visszaadni valakinek.:) 
Na, és a negatív dolog: kezdek besokallni a lakótársammal kapcsolatban. De hát ezt már megérdemeltem, 7 évig éltem koleszban, egy nyáron át albérletben, és mindig abszolút imádnivaló lakótársaim voltak. Viszont most nem. Eleinte tényleg úgy éreztem, hogy "jéé, ennyire más a kultúrád, milyen érdekes!". Ez mostanra átfordult abba, hogy a "te kultúrád NAGYON más, de őszintén szólva elég volt belőle ennyi, nem akarok vele tovább ismerkedni". Akármennyire is próbálom magamban (is) keresni a hibát, azt hiszem, ő indította el a lavinát. Volt az a kis incidens, amikor megkérdezte, hogy hozhatja-e vásárolni néhány barátját. Rábólintottam. Nem számítottam rá, hogy az angol bemutatkozó mondatot leszámítva csak a saját (számomra most már fokozottan idegesítő) nyelvükön fognak karattyolni. Szerintem ez bunkóság. Érdekes módon senki nem csinálja itt ezt. Na jó, még a spanyolok, őket utálják is ezért páran. Én nem, az ő beszédüket szeretem hallgatni, és valahogy szimpatikus a személyiségük is. Na de visszatérve a lakótársamra. Ő kezdte a szurkálódást. Pl. főztem valamit, ő meg odajön, és kb. fejcsóválva megállapítja, hogy ez nagyon furcsa. Én sose szóltam le az ő kajáit. Tegnap telt be a pohár. Mivel csak egyetlen mélytányérom van, használtam az övét is főzésnél. Erre megjegyzi, hogy az oké, hogy a serpenyőt és egyebeket megosztjuk, de a tányérját nem használjam. Mondtam, hogy oké, de azért érdekelne, miért nem szabad. Az volt a válasz, hogy ő speciális dolgokat eszik belőle. Ez mind rendben lenne, ha egy speciális, otthonról hozott tálról lenne szó, de bakker, egy használtan vett, 1 eurós csodáról beszélünk!
Szóval ezer ilyen apróság van, amit most már egyre nehezebben tolerálok. De próbálkozom. Ennyit megér, hogy itt lehetek. A finneket szeretem, az országukat is. Ja, és 2 angol nyelvű prezentációm is volt a héten, el fáradtam rendesen, de úgy érzem, ezek után nem fogok izgulni, ha magyar nyelvű kiselőadást kell tartanom.:)