Kummi family és kultúrsokk

Szerencsére nem a kettő egyszerre. A kummi családomat imádom!:) A kultúrsokk meg tegnap ért el.

Na de kezdem a jóval! Szóval, múlt pénteken szeptemberzáró házibuliban voltam. Ismerkedtem egy csomó nemzet gyermekével, de kétségkívül az volt a legjobb rész, amikor szóba elegyedtem egy lengyel sráccal, és ahogy megtudta, hogy magyar vagyok, elmormogta az ismert "Lengyel, magyar - két jó barát" közmondás lengyel megfelelőjét. Így szól: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” Próbálta nekünk - két magyarnak és egy szlováknak (az már irreálisan szép lett volna, ha egy román is áll a körben)- megtanítani, mi meg cserébe a magyar verziót mondtuk el neki.

Szombaton találkoztam először a kummi családommal. Annyira fiatalok...amikor Paula kiszállt a kocsiból, el se akartam hinni, hogy ő lesz a kummi "anyukám". 30-nál biztos nem több. Ja, és nagyon meglepett, mert miután bemutatkoztam, megölelt! Erre később rá is kérdeztem, hogy végülis akkor náluk mi az elfogadott. Azt válaszolták, hogy legtöbbször a kézfogás, de baráti viszonynál az ölelés. Puszit nem nagyon adnak egymásnak, mint ahogy nálunk szokás (Rita, ezek szerint ez a Te országod :D). Az apuka, Mikko 2002-ben még Szegeden volt cserediák, bejárta fél Európát ez idő alatt, ugyanis nem volt túl húzós órarendje, és kocsi is volt. Mutatott egy fotóalbumot erről az időről. Van két kislányuk is, 2 és 4 évesek. A 4 éves, Kiira már most "befogadott", megmutatta a szobáját, hozta a játékait és a mesekönyveit. Odatette elém, hogy nézegessük, és beszélt hozzám finnül. Közben Paula elmagyarázta neki, hogy én sajnos még nem értem, amit mond, mert csak nemrég kezdtem finnül tanulni. Erre mi volt a reakciója? Tanítani kezdett! Kérdeztem, hogy "Mikä tämä on?", és rámutattam egy rajzra, ő meg mondta a finn nevét. Egy pár perc után a kislány átszaladt a szomszéd szobába, és egy gyerekeknek szóló, szótanulós játékkal tért vissza. Tudjátok, ilyen a színes-zenélős-beszélős cucc, megnyomsz egy betűt, tartozik hozzá egy szó és egy kép. Mennyi esze van a kiscsajnak 4 évesen! Tudta, hogy ezzel könnyen tanulhatok szavakat. Kaptam finom ebédet, sütit, kávét, aztán a gyerekek maguktól (!) elmentek aludni, én meg beszélgettem a szülőkkel. Paula mesélte, hogy ő meg Angliában erasmusozott, és mennyire jólesett neki, hogy a fogadócsaládja annyi helyre vitte. Ezt szeretné most ő is visszaadni valakinek.:) 
Na, és a negatív dolog: kezdek besokallni a lakótársammal kapcsolatban. De hát ezt már megérdemeltem, 7 évig éltem koleszban, egy nyáron át albérletben, és mindig abszolút imádnivaló lakótársaim voltak. Viszont most nem. Eleinte tényleg úgy éreztem, hogy "jéé, ennyire más a kultúrád, milyen érdekes!". Ez mostanra átfordult abba, hogy a "te kultúrád NAGYON más, de őszintén szólva elég volt belőle ennyi, nem akarok vele tovább ismerkedni". Akármennyire is próbálom magamban (is) keresni a hibát, azt hiszem, ő indította el a lavinát. Volt az a kis incidens, amikor megkérdezte, hogy hozhatja-e vásárolni néhány barátját. Rábólintottam. Nem számítottam rá, hogy az angol bemutatkozó mondatot leszámítva csak a saját (számomra most már fokozottan idegesítő) nyelvükön fognak karattyolni. Szerintem ez bunkóság. Érdekes módon senki nem csinálja itt ezt. Na jó, még a spanyolok, őket utálják is ezért páran. Én nem, az ő beszédüket szeretem hallgatni, és valahogy szimpatikus a személyiségük is. Na de visszatérve a lakótársamra. Ő kezdte a szurkálódást. Pl. főztem valamit, ő meg odajön, és kb. fejcsóválva megállapítja, hogy ez nagyon furcsa. Én sose szóltam le az ő kajáit. Tegnap telt be a pohár. Mivel csak egyetlen mélytányérom van, használtam az övét is főzésnél. Erre megjegyzi, hogy az oké, hogy a serpenyőt és egyebeket megosztjuk, de a tányérját nem használjam. Mondtam, hogy oké, de azért érdekelne, miért nem szabad. Az volt a válasz, hogy ő speciális dolgokat eszik belőle. Ez mind rendben lenne, ha egy speciális, otthonról hozott tálról lenne szó, de bakker, egy használtan vett, 1 eurós csodáról beszélünk!
Szóval ezer ilyen apróság van, amit most már egyre nehezebben tolerálok. De próbálkozom. Ennyit megér, hogy itt lehetek. A finneket szeretem, az országukat is. Ja, és 2 angol nyelvű prezentációm is volt a héten, el fáradtam rendesen, de úgy érzem, ezek után nem fogok izgulni, ha magyar nyelvű kiselőadást kell tartanom.:)