Hibátlan finn vizsga :) Nem mintha olyan nehéz lett volna, de azért örülök, hogy így sikerült.^^

Holnap fogom életem első gulyáslevesét megfőzni, a kummi családom rendelt valami magyarosat tőlem. Kicsit aggódom, hogy milyen lesz.

Hétfőn pedig indulok a lappföldi kirándulásra, főleg Norvégiában leszünk. Itt egy kép az útvonalról, csak hogy ti is sokkolódjatok.:D Kb. lemegyünk a térképről.

Minden rendben vagy hozzászokási fázis

Nem vagyok túl aktív blogírásban, de ez annak a jele, hogy túl sok minden történik velem, túl sok a dolgom, programom. Azért most megpróbálok megint mesélni kicsit.
Emlékeztek még a fázisokra? A nászút fázis után elég hamar eljött nálam a tárgyalási vagy ellenséges fázis a kínai kultúrával szemben. Aztán elmúlt. Igazából miért ne érthetném meg, hogy valaki nem szeretné, hogy használd a tányérját? Nem nagy cucc, kibírom nélküle (lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert azóta több tányérunk van.:D). És ha kínaiul akarnak beszélni, hát tegyék meg, becsukom az ajtómat.:) Finnországgal szembeni minimális ellenérzéseim is elmúltak. Ez gyakorlatilag akkor tört felszínre, amikor az első hetekben próbáltam buszbérletet venni, és azt csakis a belvárosban lehet. Utána feltölteni már fel tudod az R-kioskikban, azokkal tele van a város; de megvenni a kártyát csakis a belvárosban található Stockmannban tudod. Na, én ebben nem voltam biztos, és a finnek sem, akik próbáltak segíteni. Küldözgettek ide-oda...lejártam a lábam, mire kiderült, hogy tényleg csak a belvárosban lehet ilyen hatalmas dologra szert tenni. Többé már nem okoz nehézséget a bevásárlás sem; tudom a legfőbb élelmiszerek nevét, sőt már azt is kitapasztaltam, mit hol érdemes megvenni.
Az időjárással kimondottan szerencsém van, szerintem kb. olyan idő van, mint Magyarországon. A kummi apukám szerint utoljára 30 éve volt ilyen meleg Finnországban. És az is rekord, hogy semmi havazás. Na de nekem szerencsém volt, mert a hétvégén a tandem partnerem családjánál vendégeskedve láttam egy kis havat. Az volt az első hó Pelloban, természetesen csakis azért esett, mert annyira akartam.:)
Pénteken indultunk, Elina vitt kocsival. Csatlakozott hozzánk az egyik finn barátnője is. Hogy az a lány is mennyit tud beszélni! Tényleg igaz, hogy az ő barátai és családja nem tipikus finn.:) Rovaniemiben aludtunk Elina lakásán, néztünk finn "Barátok köztöt", fordítgattuk az újságcikkek címeit, és rengeteget ettünk. Vettünk egy karácsonyi különleges csokit, aminek mézeskalácsíze volt...mm:) Másnap indultunk Joulupukkihoz, a finn Mikuláshoz. Esküszöm, én olyan izgatott voltam, mint egy kisgyerek! És jobban elhittem, hogy az igazi Mikulással találkozom, mint 5 éves koromban, amikor a faluban lévő mikulásos rendezvényen felkiáltottam, hogy "A Mikulásnak pont olyan hangja van, mint a Pityu bácsinak!". Mielőtt Joulupukkihoz érsz, végig kell menni egy effektekkel teli folyosón, aztán megpillantod a "világ órájának" fogaskerekeit, és egy kis várakozás után már be is léphetsz Joulupukki szobájába. Elmondtam neki a nagy finn tudásommal, hogy "Minä olen Réka, olen unkarilainen", aztán angolra váltottunk. Kérdezte, mit csinálok, hol és mit tanulok, Mo.-on belül honnan jöttem. Hát Veszprémből...rögtön rávágta, hogy tudja, hol van, az Rovaniemi testvérvárosa. És még egy "köszönöm, köszi"-t is kaptam tőle a látogatásomért cserébe. A közös képet nem vettem meg, majd legközelebb.:) Ezután benéztünk a Mikulás főpostahivatalába is, na meg az elmaradhatatlan souvenirshopokba.

Közben hívta Elinát az egyik barátnője, hogy ugorjunk be hozzájuk. Amikor visszahívta, hogy megyünk, kiderült, hogy kávé az nincs!:D Pedig ez a finneknek a levegővel egyenértékű; nem ritka a napi 5 kávé (persze, nem olyan erősségű, mint a mienk). Úgyhogy vittünk kávét meg édességet, és letelepedtünk náluk, mert ők 5 perccel az érkezésünk után elhúztak, hogy gyorsan megvegyenek valami bútort a konyhába.:) Mi addig kutyáztunk, aztán amikor negyed óra múlva visszatértek, babázhattam. Én ilyen nyugodt 5 hónapos kislányt még nem láttam! Luminak hívják, ami finnül havat jelent. Ja, és az anyukája pedig Suvi, ami egy régies, ma már költőinek számító kifejezés a nyárra. Kár, hogy az apuka, Matti neve nem jelent semmi őszit vagy télit.:P Mielőtt továbbmentünk volna Pelloba, még megálltunk az Alvar Aalto bácsi által tervezett gyönyörű könyvtárnál. Egész pontosan 7 darab magyar könyvet is találtam.:)

Majd' elfelejtettem, hogy még megálltunk a városközpontban is megnézni a Lordi teret. Először azt hittem, hogy csak a helyiek kezdték el így nevezni, de nem; hivatalosan átnevezték a teret a Rovaniemiből származó "nemzeti hős" Lordi tiszteletére.:)

Este értünk Pelloba. Útközben még megálltunk Elina mamájánál Lampsijärviben. Ő sem tipikus finn, sztorizgatott, be nem állt a szája; és Elina szerint most még keveset beszélt. Kaptam tőle egy kötött zoknit, csak úgy odadobta, hogy próbáljam fel.:) Elina szülei nem nagyon tudnak angolul, én meg hasonló szinten vagyok a finnel, ezért roppant érdekes kommunikáció alakult ki köztünk. Szerintem új nyelvet teremtettünk. Kaptunk finom szarvashusit krumplival. Azt hiszem, a lihokeitto (lazacleves) mellett az egyik kedvenc finn ételem. Este szaunázás, életemben először finn módon: teljesen meztelenül. De szerencsére nem az egész családdal, az kicsit jobban zavarba hozott volna.:) Másnap reggel Elina azzal ébresztett, hogy éjszaka esett a hó. És tényleg!:) Megcsodáltuk a kutyussal, Ekkuval az ablakból, aztán tettünk egy nagy sétát.

Pello közvetlenül a svéd határon van: a háztól egy percre folydogáló Torniojoki másik partja már a svéd Pello.

Át is néztünk kicsit kocsival. Mindkét Pello olyan, mint egy szellemváros: szinte minden bolt bezárt, embert alig látni...több rénszarvassal találkoztunk, mint emberrel.:)

Szóval abszolút szuper hétvége volt, sok mindent láttam, sokat nevettem és beszélgettem. Mivel rengeteg finnt hallottam, egyre jobban kezdtem érteni, miről folyik a társalgás. Ha ismerős szavakat használnak, felismerem, akármilyen gyorsan is beszélnek. Szerintem már ez is valami. Bár finnül nem tanultam meg ez alatt a 2 és fél hónap alatt, az alapjait elsajátítottam. A finnekről pedig rengeteget tanultam: mit gondolnak, mit szeretnek, mik a szokásaik stb.

Helsinki-Tallinn

Jó döntés volt a szervezett, méregdrága orosz út helyett valami mást kitalálni az őszi szünetre. Helsinki és Tallinn volt a cél, a lelkes csapat pedig 5 magyarból, 2 francia leányzóból és 14 spanyolból állt. Persze azért klikkesedtünk, főleg, mert a spanyolok csak a saját nyelvükön nyomják (bár első nap sikerült őket rávennem tíz teljes percnyi angol nyelvű kommunikációra).
Csütörtökön hajnalban indultunk a reptérre, a repülőút másfél óra volt. Először a kikötőbe mentünk, és próbáltuk kitalálni, hogy is foglaljuk le a kompjegyeket. Mert ugye ha csoportként megyünk, jár a csoportos kedvezmény, de akkor felnőtt jegyet kell venni, nem diákot. Szóval ki kellett logisztikázni az egészet, hogy hogyan érné meg jobban, és legfőképpen ki mit akar. A pénztárosnő lemondóan figyelte, ahogy többféle nyelven, sokszor angollal keverve megvitatjuk a kérdést. Amikor végre sikerült dönteni, és Davor megkérdezte, hogy akkor végeztünk-e, a néni túl gyorsan vágta rá, hogy igen, persze, csak menjetek már.:D

Este 7-ig volt bőven időnk felfedezni a finn fővárost. Kávéval indítottunk, aztán egész napos séta: templomok, szobrok, park, olimpiai stadion...6-ra kellett visszaérni a kikötőbe, már a vasútállomásnál jártunk, amikor Sanyi hívott valakit, hogy megérkezett (tökéletes időzítés!). Ő ugyanis vizsgázott még reggel, és kicsit aggódtunk, hogy nem fog ideérni. Így már teljes volt a csapat.:) A hajóúton egy kis kártyázás és körülnézés után majdnem mindenki elaludt a kellemes melegben.
Tallinn egyik hosteljában volt a szállás, imádtam! Kommunaszerű volt az egész...A hűtőn figyelmeztető felirat, hogy címkézd fel a kajád, különben mindenkié.:)

A konyha mindig használatban volt, és a társalgó is tömve volt különböző nemzetiségű fiatalokkal. Beszélgettünk egy új-zélandi sráccal, aki nagyon beégette magát, mert amikor mondtuk neki, hogy Finno.-ban vagyunk cserediákok, megkérdezte, hogy az meg hol van. Tekintve, hogy a szomszédos országban, Észtországban voltunk éppen, kissé kiröhögtük (de fel is világosítottuk, hogy csak kicsit felfelé kell nézni a térképen). Kártyáztunk, söröztünk (az észt sörök határozottan jobbak, mint a finnek), két üveg vodka is elpárolgott, aztán elindultunk keresni valami helyet, ahol folytathatjuk a partyzást. Találtunk is egy Labor nevű helyet. Hordóasztalok, színes löttyökkel teli lombikok, és persze kémcsöves italakció...6 euróért kapsz 10-et, és lehet válogatni az ízesítésben.
Másnap újult erővel, de macskajajok közepette indultunk a városba. Tallinn történelmi belvárosa joggal a Világörökség része, engem Prágára emlékeztetett. Teljesen beleszerettem. Mintha visszamennénk kicsit a középkorba, de természetesen az utcára borított éjjeliedények és az ebből származó rossz szagok és higiéniás körülmények mellőzésével.:) Nem győztük csodálni a helyeket, épületeket, lépten-nyomon megálltunk.

Megpihentünk egy középkori étteremben, ami az egyik leghangulatosabb hely, ahol valaha jártam. Sötétség, gyertyák, középkori zene, és a legfinomabb leves és piték jó áron. Úgyhogy felvetődött bennem, hogy milyen jó lenne kedves, mosolygós, főzöcskézős néninek lenni, akinek van egy ilyen étterme. (Ha már elszállt, szakállas, antikváriumtulajdonos bácsi nem lehetek.:D)

 Az egész délutános séta zárásaként végül beültünk egy sörházba, ahol literes korsóból ittuk a sörkülönlegességeket, és még élőzene is volt egy idő után.
Másnap reggel fájó szívvel indultunk a kikötőbe, hogy visszatérjünk Helsinkibe. Suomenlinna erődöt vettük célba, amely Helsinki városrésze, és egy szigeten található.

 Páran még a piacon nézelődtünk, amikor a többiek kiabáltak, hogy most indul a hajó. Nem két perc múlva, hanem MOST. Naná, hogy nem vártuk meg a következőt, hanem futottunk, és utolsó pillanatban felugrottunk a hajóra. Szeretek hajókázni, és nagyon tetszett, hogy a sirályok olyan közel repkedtek a fejünk felett.

Gyönyörű időnk volt, bejártuk az egészet, aztán vissza a kikötőbe, ahol ezúttal jegyet is váltottunk. Közben megállapítottuk, hogy 80 euróra megvághattak volna az előző úton, mert jegy nélkül utaztunk.:D A szállás a stadionnál volt, úgyhogy kissé elcsigázottan, de odavonszoltuk magunkat. Ez a hostel is szuper volt, és még diákkedvezményt is kaptunk (imádok finn diák lenni!). Letelepedtünk falatozni a konyhába, eldöntöttük, hogy ma semmi party. De aztán megismerkedtünk pár jófej sráccal (lengyel, lengyel-amerikai, kanadai), és velük indultunk zúzni az éjszakába. Egy Havanna nevű klubba mentünk, jó volt a hangulat egészen addig, amíg ki nem tört a balhé. Két nagydarab állat (tuti, hogy nem finnek voltak) esett egymásnak, dobálták a söröskorsókat stb., ráadásul mindezt a tömegben. Ahogy lehetett, hátrahúzódtunk, de azért így is para volt. Nem mertünk elindulni kifelé, mert a dobálózás a táncparkett közepén még mindig tartott. A biztonsági őrök sehol...azért ilyen Magyaro.-on nem történhet meg. Viszont a rendőrség legalább hamar megérkezett. Még egy sokkoló dolog: kifelé menet nem volt nehéz észrevenni a fél méteres kést a földön...Ezek után nem volt kedvünk folytatni a bulizást, inkább mentünk vissza a szállásra. 
Utolsó nap elkísértük a többieket a kikötőbe (sajnos erről a stockholmi útról lemaradtam...), aztán beültünk egy kávézóba az új barátainkkal.

Miután nekik menniük kellett, a kanadai sráccal, Marinnal és Sanyival random elindultunk felfedezni a várost.

 Fél 8-kor indult a vonatunk, 9 óráig tartott az út. A vizünk elfogyott, pedig nagyon kellett volna; teljesen ki volt száradva a torkom, köhögtem össze-vissza. Végül Sanyi hősiesen szerzett nekem vizet (azt hiszem, még sosem ittam ilyen ivóvizes tasakból), nagyon hálás voltam érte. Valószínű a többi utas is, hogy abbahagytam a köhögést, és hagyom őket aludni.:) Várnunk kellett a helyi járatra, de a szórakoztatásunkról gondoskodott egy nagyon részeg finn srác, aki semmiféle nyelven nem tudott már beszélni - még a részeget is törte!:) Ilyet is ritkán lát az ember...
Szóval, szuper volt ez a pár nap, megérte elmenni, hatalmas élmény volt!

Képes

Egy ideje már nem jelentkeztem, úgyhogy most pótolom. Főleg képes bejegyzés lesz.
Múlt héten pénteken a kummi familym elvitt a tengerhez a nyári lakhoz, tábortűz, szalonnasütés, pullakészítés.:)

Vasárnap Elinával főzőcskéztünk, krumplis tésztát csináltam neki. Az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb kaja, mégis kimaradt eddig valahogy a főzése. Úgy látszik, Finnországig kellett jönnöm, hogy nekiálljak krumplis tésztát készíteni életemben először.:)
A héten az építészetes kurzus keretén belül kirándulások voltak. Kedden templomjárás. Még sosem voltam modern templomban, igazából se külsőre, se belsőre nem emlékeztetett templomra a hely, inkább valami sportcsarnokra. Ezek a lámpák meg abszolút repülő csészealjak:

 Tudni kell, hogy a finn nem az a templombajárós nemzet. A tanárunk mondta is, hogy max. évente egyszer mennek misére...mire a másik csoport kísérője vigyorogva hozzátette, hogy tízévente egyszer. Tehát egy vasárnapi misén ne várj tömeget. Mivel ilyen kevesen járnak, a mise után lehetőség van egy kis beszélgetésre meg evés-ivásra. Elhúztak egy falat hátul, íme a konyha-étterem:

A gyerekek szórakoztatására is gondolnak a kirakott plüssállatokkal.
A finnek nagy része az evangélikus egyházhoz tartozik. Bár sosem voltak igazán hívők, a keresztelés-esküvő-temetés hármasát meghagyták az egyháznak. Tavaly (2010) viszont történt valami, ami azóta kb. 30 ezer finnt késztetett arra, hogy megszüntesse a tagságát az egyházzal. Először Elinától hallottam erről. Egy péntek esti tv-show-ban a finn egyház és a homoszexualitás viszonyát tárgyalták, és az egyik egyházi vezető nyíltan melegellenes kijelentéseket tett (a melegeknek nem szabadna az egyház berkein belül dolgozni, a meleg párokat nem kellene egyenlőnek tekinteni a heterokkal stb.). Hatalmas felháborodást keltett az országban, még egy honlapot is létrehoztak a tagság megszüntetésére: http://eroakirkosta.fi/ - szó szerint "elhagyni az egyházat". 
A kis kitérő után még Raahe-ről szeretnék kicsit mesélni, ahol csütörtökön és vasárnap jártam. Oulutól kb. 100 km-re lévő város régi városrésszel, faházakkal. Érdekes volt a régi patika, sosem voltam még ilyen helyen. Mindent helyben állítottak elő a hátsó helyiségekben.

Spanyol légy, rendkívül veszélyes méreganyagot tartalmaz; már 30-50 milligrammja igen fájdalmas halált okoz. Furcsa módon mégis ősidők óta afrodiziákumként használják, kétes eredményekkel.

A múzeum pedig a legbizarrabb dolgokkal volt teli, amit csak életemben láttam. Rögtön a bejáratnál lógott egy teknős a mennyezetről. A matrózok szokása volt, hogy élve vagy halva hoztak haza teknősöket, mert nagy pénz volt benne (egzotikus állat). Az elpusztult állatokat pedig kikészítve felakasztották a bejáratnál, mert úgy tartották, szerencsét hoz (nesze neked, feng shui!:P). Szerintem nem szép látvány.

A következő szobában egyértelműen lefegyverzett mindenkit a világ legrégibb búvárcucca, vagy ahogy becézik, az "Old Gentleman" ('öregúr'). Beszélhetett az idegenvezető a többi tárgyról, mindenki csak ezt nem nézte megbabonázva.:D Ja, aztán a néni mutatott nekünk egy kb. 15 éves videót a búvárruha teszteléséről. Egy tapasztalt búvárra adták rá ketten, és működött!

Már bánom, hogy nem vettem ilyen kulcstartót :D

A másik furcsaság egy templomnak berendezett szoba volt. Ez még oké, de a figurák egytől egyig retardáltnak néztek ki. Csak hogy ne érezzétek túlzásnak a kijelentést, itt van néhány kép:

 

És akkor egy furcsa, de szép dolog: ékszerek hajból. Barátnők készítették egymásnak ajándékba a saját loboncukat használva.

Hogy ne csak ismeretterjesszek, egy-két dolog, ami velem volt mostanában:
Pénteken megvolt ittlétem legnagyobb partyzása az erdő közepén. Egy ausztrál srác szervezte egy finn lánnyal a saját búcsúbuliját (hazamegy Ausztráliába a héten). Kibérelték ezt a helyet (több szoba, szauna, étkező, amit tánctérré lehet alakítani, kint sütögetős hely, tehát bejövős). Eleinte 10 euróért árulták a jegyeket, de pár nappal a buli előtt találtak szponzort, így lement az ár 2 euróra. Naná, hogy ennyiért már mentem! Taxival jutottunk oda. Meglepő módon ezek a kisbusszerű, min. 7-8 személyes taxik olcsóbbak, mint a buszozás. Vittem magammal törölközőt, de aztán inkább kihagytam a szaunázást, amikor megláttam kirohanni 3 tökmeztelen finn srácot a szaunából. Bevágódtak táncolni a tömegbe.:D Őrültek!:)
Tegnap meg a kummi családommal visszatértem Raahéba meglátogatni Mikko szüleit. Ott volt a bátyja és annak 3 gyerkőce is, jól éreztem magam annak ellenére, hogy nem sokat értettem a finn beszélgetésekből. De néha már elkapok pár szót, és össze tudom rakni a sztori értelmét. Ja meg persze a gyerekekkel el lehet lenni akármilyen nyelven.:) 

 A nagymama nagyon édes volt, kaptam ajándékot. Ugyanis szeret kötni, és direkt nekem készített egy jó meleg kesztyűt (még arra is figyelt, hogy a magyar nemzeti színek legyenek rajta). Nem semmi!

Zene

A héten ért véget a kedvenc zenés kurzusom. Igen, itt kicsit más a rendszer, néhány tárggyal már végeztem is. A menetrend: intenzív kurzus pár hétig/hónapig, esszéírás vagy vizsga, és várakozás a jegyre. Nekem ez őszintén szólva sokkal jobban tetszik, mint a magyar rendszer. Sok tárggyal van az otthon, hogy tanulod egy féléven át, aztán az elejére már nem is emlékszel, mire vizsgázni kellene. Itt meg sokkal több órád van egy tárgyból hetente, egyszerre nem tanulsz annyifélét, szerintem így hatékonyabb.
Imádom, hogy itt olyan dolgokkal is foglalkozom, amelyekhez alapból semmi közöm. Például ez a földrajzos-környezetes kurzus, vagy a zenés. Jó néha kicsit elszakadni, és valami egészen mással foglalkozni, mint általában. Ezt főleg akkor éreztem, amikor beültünk zenét hallgatni vagy énekelni. Feltöltött energiával. Az is tetszett, hogy egy csomó olyan zenét hallgattunk, amit már ismertem, de meg nem mondtam volna, hogy mi a címe, szerzője (ez főleg a klasszikusokra igaz). Mivel a kurzus neve Music in Scandinavia volt, nem csak finn zenéket hallgattunk (tulajdonképpen Finnország nem is tartozik Skandináviához), hanem svédet, norvégot, dánt. Linkelgetek kicsit,csak hogy ismeretterjesszek.:)
Először is, finn népzene mostani előadásban (Värttinä):

 Aztán...Sibelius Finlandia című szerzeménye, amelynek legalább az eleje ismerős lehet:

Érdekesség, hogy egy Biafra nevű, 1967-70-ig létező, de facto afrikai állam ezt a dallamot választotta himnuszául. Írtak hozzá egy szöveget, és az egésznek "A felkelő nap országa" címet adták, csak hogy még egy kicsit fokozzák a képzavart.:D
Norvég zeneszerző, Edvard Grieg - részletek a Peer Gyntből:

Ugorjunk egy nagyot, és nézzük meg, mi a helyzet a finn könnyűzenével! A 70-es évek elején alakult Hurriganes állítólag elképesztően népszerű volt nemcsak Finnországban, hanem Svédországban is:

A 80-as évek legnépszerűbb finn bandája, a Hanoi Rocks:

A 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál nagy meglepetése: a Lordi megnyerte a versenyt a Hard Rock Hallelujah-val. Ez volt a finnek első győzelme; elmondásuk szerint senki sem számított rá, hogy pont ezzel a számmal fognak nyerni. A finneknek még mindig van egy olyan kényszerképzete, hogy a világ úgy tekint rájuk mint vademberekre. Ezért is érezte a nagy többség úgy, hogy égő ezzel a számmal képviseltetni Finnországot, hiszen a szörnyeknek öltözött Lordi csak erősíti ezt a képet. Tehát kicsit felemás volt az egész, örültek is meg nem is a győzelemnek.

A metálbandákat sorolhatnám hajnalig, ezzel meg sem próbálkozom, és szerintem elég ismertek is. Viszont amin én meglepődtem, az ez:

Nem gondoltam volna, hogy ezek a zenék is Finnországból valók...és a csoportból mindenki így volt vele. Élnek bennünk a sztereotípiák, hogy ha finn zene, akkor az csakis rock, metál lehet. De itt van két merőben más stílusú zene (hiphop és trance), és szintén finn.
Még sok mindent lehetne mutatni, de már így is kissé hosszúra nyúlt a bejegyzés. Legyen az utolsó egy finn, ráadásul pont oului furcsaság-különlegesség, a Mieskuoro Huutajat, egy nemzetközileg híres, férfiakból álló "kiabálókórus". A róluk készült dokumentumfilm trailerje:

Multikulti

Csütörtökön főzőverseny volt, ki is találtuk az itteni magyarokkal, hogy benevezünk egy jó kis hortobágyi húsos palacsintával. Sajnos késve értünk oda (rossz terem volt kiírva és alapból később indultunk), így a kóstolgatós részről lemaradtunk. Azért amit találtunk, azt megettük.:D Egyébként a palacsintánknak nagy sikere volt, alig tudtam lefényképezni két darabot, úgy elkapkodták egy percen belül.

Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Sanyiékhoz, ezúttal Davor vállalta a szállításomat. Azért nem irigyeltem a fiúkat, még ha fogytam is 1-2 kilót kint, továbbra sem vagyok pehelysúlyú.:D Én viszont élveztem az utat, megvolt a fílingje esőben nézelődni a bicikli hátsó üléséről. Sanyiéknál aztán kiegészült a csapat egy kenyaival, egy orosszal, egy spanyollal, egy franciával és egy csehvel. Aleksey kisebb fajta előadást ("Survival Russian Course") tartott nekünk a vodkákról: hogyan kell inni, mi az oroszok titka stb. Rákérdeztem, hogy igaz-e a kissé gonoszkodó mondás, miszerint az oroszok azért isznak annyi vodkát, mert olcsóbb, mint a kenyér. Azt válaszolta, hogy nem, bár tulajdonképpen létezik olyan vodka náluk, ami olcsóbb a kenyérnél, de olyat normális emberek nem isznak. Aztán előkerült még ital, meg is kóstoltam. Igazi cseh sligovica. Ízlett. Éjfél körül indultunk a belvárosba, ugyanis az egyik helyen, a Tivoliban "Oktoberfest" volt, ami annyit jelent, hogy 2 euró a sör (5 vagy 6 helyett). Szóval most már voltam finn discoban is. Meglepően élveztem, pedig nem ez a stílusom. Zárás után mindenki kint várt a taxira, mivel buszok már nem járnak fél 4-kor. A cseh srác felajánlotta, hogy hazafuvaroz biciklivel. Le a kalappal előtte, 6 km-en át cipelni engem az esőben...:) Szóval jó kis este volt. Ma viszont itthon maradtam antiszockodni (vagy inkább a netes világomat élni). Holnap találkozom a kummi familymmel megint. Már várom!

Egyre többet tudok Finnországról. Azért erről a listáról ("Túl sok ideje vagy Finnországban, ha...") még csak kevés dolog igaz rám. A zenés órán táncoltunk letkajenkkát, énekelni és hangszeren játszani is szoktunk. Finn törit is fogok tanulni, pénteken indult a kurzus. Az első órán persze még csak általánosságban beszéltünk a finnekről és Finnországról. Nagyon tetszik, hogy ilyen humorral és öniróniával tudják előadni a dolgokat. A tanárnő mutatott pár idézetet. Az első a római történetíró, Tacitus tollából származik, aki így emlegeti a fenni népet: "Megdöbbentő civilizálatlanságban és förtelmes nyomorban élnek: nincsenek fegyvereik, lovaik, kényelmes lakhelyük, vadon termő növényekkel táplálkoznak, ruhát nem hordanak és a földön alszanak." Szerintem manapság nem sokan asszociálnának a finnekre egy ilyen leírás alapján.:) Aztán persze voltak büszkélkedő szalagcímek is, mint például "A finn oktatás a legjobb" vagy "A finn emberek a legboldogabbak". Utóbbinál persze röhögött a csoport, hogy akkor mi a helyzet a magas öngyilkossági rátával. A tanárnő elismerte, hogy előkelő helyen vannak, de azért hozzátette, hogy a magyarok azért megelőzték őket - és vigyorogva rám nézett.
És hát jöttek a sokak számára meglepő adatok: 500 000 nyári lak van az országban, ami annyit jelent, hogy kb. minden 10. finnre jut egy. Egy ilyet azért még megnéznék. Kis házacska egy tó mellett, se víz, se áram, se szomszédok...egy hétvégét ellennék ott. A Vappura is kíváncsi lennék, na meg a januárban nyitó jégpalotára, és még sorolhatnám. Kár, hogy csak decemberig maradok.

Kummi family és kultúrsokk

Szerencsére nem a kettő egyszerre. A kummi családomat imádom!:) A kultúrsokk meg tegnap ért el.

Na de kezdem a jóval! Szóval, múlt pénteken szeptemberzáró házibuliban voltam. Ismerkedtem egy csomó nemzet gyermekével, de kétségkívül az volt a legjobb rész, amikor szóba elegyedtem egy lengyel sráccal, és ahogy megtudta, hogy magyar vagyok, elmormogta az ismert "Lengyel, magyar - két jó barát" közmondás lengyel megfelelőjét. Így szól: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” Próbálta nekünk - két magyarnak és egy szlováknak (az már irreálisan szép lett volna, ha egy román is áll a körben)- megtanítani, mi meg cserébe a magyar verziót mondtuk el neki.

Szombaton találkoztam először a kummi családommal. Annyira fiatalok...amikor Paula kiszállt a kocsiból, el se akartam hinni, hogy ő lesz a kummi "anyukám". 30-nál biztos nem több. Ja, és nagyon meglepett, mert miután bemutatkoztam, megölelt! Erre később rá is kérdeztem, hogy végülis akkor náluk mi az elfogadott. Azt válaszolták, hogy legtöbbször a kézfogás, de baráti viszonynál az ölelés. Puszit nem nagyon adnak egymásnak, mint ahogy nálunk szokás (Rita, ezek szerint ez a Te országod :D). Az apuka, Mikko 2002-ben még Szegeden volt cserediák, bejárta fél Európát ez idő alatt, ugyanis nem volt túl húzós órarendje, és kocsi is volt. Mutatott egy fotóalbumot erről az időről. Van két kislányuk is, 2 és 4 évesek. A 4 éves, Kiira már most "befogadott", megmutatta a szobáját, hozta a játékait és a mesekönyveit. Odatette elém, hogy nézegessük, és beszélt hozzám finnül. Közben Paula elmagyarázta neki, hogy én sajnos még nem értem, amit mond, mert csak nemrég kezdtem finnül tanulni. Erre mi volt a reakciója? Tanítani kezdett! Kérdeztem, hogy "Mikä tämä on?", és rámutattam egy rajzra, ő meg mondta a finn nevét. Egy pár perc után a kislány átszaladt a szomszéd szobába, és egy gyerekeknek szóló, szótanulós játékkal tért vissza. Tudjátok, ilyen a színes-zenélős-beszélős cucc, megnyomsz egy betűt, tartozik hozzá egy szó és egy kép. Mennyi esze van a kiscsajnak 4 évesen! Tudta, hogy ezzel könnyen tanulhatok szavakat. Kaptam finom ebédet, sütit, kávét, aztán a gyerekek maguktól (!) elmentek aludni, én meg beszélgettem a szülőkkel. Paula mesélte, hogy ő meg Angliában erasmusozott, és mennyire jólesett neki, hogy a fogadócsaládja annyi helyre vitte. Ezt szeretné most ő is visszaadni valakinek.:) 
Na, és a negatív dolog: kezdek besokallni a lakótársammal kapcsolatban. De hát ezt már megérdemeltem, 7 évig éltem koleszban, egy nyáron át albérletben, és mindig abszolút imádnivaló lakótársaim voltak. Viszont most nem. Eleinte tényleg úgy éreztem, hogy "jéé, ennyire más a kultúrád, milyen érdekes!". Ez mostanra átfordult abba, hogy a "te kultúrád NAGYON más, de őszintén szólva elég volt belőle ennyi, nem akarok vele tovább ismerkedni". Akármennyire is próbálom magamban (is) keresni a hibát, azt hiszem, ő indította el a lavinát. Volt az a kis incidens, amikor megkérdezte, hogy hozhatja-e vásárolni néhány barátját. Rábólintottam. Nem számítottam rá, hogy az angol bemutatkozó mondatot leszámítva csak a saját (számomra most már fokozottan idegesítő) nyelvükön fognak karattyolni. Szerintem ez bunkóság. Érdekes módon senki nem csinálja itt ezt. Na jó, még a spanyolok, őket utálják is ezért páran. Én nem, az ő beszédüket szeretem hallgatni, és valahogy szimpatikus a személyiségük is. Na de visszatérve a lakótársamra. Ő kezdte a szurkálódást. Pl. főztem valamit, ő meg odajön, és kb. fejcsóválva megállapítja, hogy ez nagyon furcsa. Én sose szóltam le az ő kajáit. Tegnap telt be a pohár. Mivel csak egyetlen mélytányérom van, használtam az övét is főzésnél. Erre megjegyzi, hogy az oké, hogy a serpenyőt és egyebeket megosztjuk, de a tányérját nem használjam. Mondtam, hogy oké, de azért érdekelne, miért nem szabad. Az volt a válasz, hogy ő speciális dolgokat eszik belőle. Ez mind rendben lenne, ha egy speciális, otthonról hozott tálról lenne szó, de bakker, egy használtan vett, 1 eurós csodáról beszélünk!
Szóval ezer ilyen apróság van, amit most már egyre nehezebben tolerálok. De próbálkozom. Ennyit megér, hogy itt lehetek. A finneket szeretem, az országukat is. Ja, és 2 angol nyelvű prezentációm is volt a héten, el fáradtam rendesen, de úgy érzem, ezek után nem fogok izgulni, ha magyar nyelvű kiselőadást kell tartanom.:)