Egy hónap után

Szinte hihetetlen, hogy lassan egy hónapja itt vagyok. Kezdenek rutinná válni a dolgok, az egyetemen is egyre ritkábban tévedek el...:)
A legjobban a finn órákat élvezem. Nagyon sok dolog előjött a passzív tudásomból, tanulgatok Elinával is, na meg hát az se hátrány, hogy a finn rokon nyelv. Ez akkor tudatosul benned leginkább, amikor egy amerikaiakkal, franciákkal, spanyolokkal és ázsiaiakkal teli teremben vagy, és együtt tanultok finnül. Szegények nem bírják kimondani az ö és ü hangot (utóbbi a finn y megfelelője). A legtöbben egyszerűen képtelenek képezni. Aztán...nagyon nehezen értették meg, hogy a finnben elöljárószók helyett toldalékok vannak. Pl. angol: in the car, finn: autossa, magyar: autóban. Nincsenek nyelvtani nemek (mint pl. az angol he, she, it). A hangsúly a szó első szótagjára esik. És még sorolhatnám. Ezek mind olyan dolgok, amelyek evidensek és könnyen érthetők egy magyarnak.
Közben meg -akármennyire jó is itt kint- már gondolkodunk a hazaúton az itteni magyarokkal, ugyanis jóval előbb le kell foglalni. Az olcsó wizzair-es Budapest-Turku járatot megszüntették az okosok, az AirBaltic pedig nem indít járatokat november és május között se Helsinkiből, se Ouluból Budapestre. Úgyhogy marad az Oulu-Bécs, onnan meg megoldani valahogy...vagy a talán legolcsóbb, de macerásabb komp Turkuból Stockholmba, majd onnan wizzair Budapestre. A napokban el kéne dönteni és lefoglalni (amint megjön az ösztöndíjam).

Tegnap könyvtáraztam, találtam egy kicsi, aranyos magyar-finn szótárat. Ahogy nézelődtem, egy csomó magyar nyelvű könyvre bukkantam. Iyenkor mindig örül a pici szívem.^^ Na meg akkor is, amikor meglátom leárazva a kedvenc finn csokimat:
1922 óta ugyanaz a recept, de ne is változtassanak, mert nagyon jóóó!
Aztán...van kummi familym! Már felvettük a kapcsolatot, az anyuka, Paula abszolút kedvesnek tűnik. Szombaton találkozom velük először, meghívtak ebédre magukhoz vagy étterembe a belvárosba. Kíváncsi leszek, milyen lesz!

messzetévedt gondolat

Létezik itt olyan, hogy tandem program; a diákok taníthatják egymást a saját nyelvükre. Szervezetten, tutorral, kreditért. Nekem megtetszett az ötlet, hiszen egy plusz lehetőség, hogy finnt tanuljak. Viszont a magyart nem láttam kiírva a nyelvek között. Nem baj, azért írtam egy e-mailt a finntanárnőmnek, hátha tud segíteni. Azt válaszolta, hogy szívesen segítene, de nem ő a felelős ezért a programért. Másnap viszont kaptam egy e-mailt egy finn lánytól, Elinától: "Szia! Elina vagyok és finnült tanulok itt Oulu egyetemen. Finn vagyok és egy kicsit magyarul beszélek. I got your message from Niina Kunnas. If you would like to have a tandem partner, I would be interested. I'm in elementary level in Hungarian, I had a beginners course last autumn and this summer I was in Debrecen summer university for a month. I would like to learn more Hungarian! :) If you want to meet, let me know! :)" Az angolul nem tudók kedvéért: a tanárnőm továbbküldte Elinának az e-mailemet, aki boldog volt, mert szeretné fejleszteni a magyartudását. Tegnap találkoztunk először, nagyon aranyos, és tényleg tud már valamennyit magyarul, tehát nem kell az alapoktól kezdenem a tanítást. Azért persze főleg angolul beszélgettünk...elnevetgéltünk, meséltünk egymásnak mindenfélét. Egyszer csak tudatosult bennem, hogy jé, én ezt most angolul teszem, és még csak nehezemre sem esik, csak néha kell keresnem a szavakat. Szuper érzés.

Ezt látom esténként a szobámból ^^

A finnek nagyon kedvesek, egyáltalán nem tűnnek depressziósnak. Lehet, hogy ha majd sötét és hideg lesz egész nap, akkor ez változik, de egyelőre nem ezt látom. Főleg első héten, amikor olyan gyönyörű idő volt, nem volt olyan embert, aki ne mosolygott volna rám, amikor kérdeztem valamit (tévelygéseim közepette). És nagyon sokat sportolnak, futnak, bicikliznek. A másik, hogy szinte mindenki nagyon jól beszél angolul, nemcsak az én korosztályom. Ha meg nem, akkor is annyira segítőkészek, hogy akár kézzel-lábbal is elmutogatják a választ a kérdésedre. A külsejükről már írtam, tényleg nagyon sok a világító szőke. A fiúk nagy része metálos, a lányok is inkább a rock irányába orientálódnak. Nem láttam egy csillámcsajt sem, mióta kint vagyok!:) Itt a lányok nagy része elképesztően színes; a hajuk, a ruháik, a kiegészítőik. Magyarul, itt nem vagyok elég alter a lila-sárga-kék harisnyáimmal és egyéb színű sáljaimmal.:D
Az egyik kedvenc vásárlós helyem itt Ouluban az Alppilában lévő second hand store lett. Zsibvásár. Nem sima turi, nem is használt cikkes, nem is antikvárium, hanem így egyben minden. Magyarországon még nem jártam ilyen helyen.

Van olyan órám, hogy Music in Scandinavia. A main énekeltünk közösen joikut, a számik ősi énekét, meglepően jól hangzott, nem is gondoltam volna, hogy a csoportnak ilyen jó az énekhangja. Utána meg átmentünk egy nagyobb terembe, mindenki kapott egy-egy kantelét, és elkezdtük a tanulást. Sose játszottam semmilyen húros hangszeren, úgyhogy kicsit furcsa volt, de tetszett. Remélem, jövő órán folytatjuk! A kantele egyébként cimbalomszerű finn népi hangszer, a Kalevala szerint a legelsőt maga Vejnemöjnen készítette.:) Eleinte 5 vagy 6 húrral készítették (mi is főleg 5 húrosakat kaptunk), de manapság már léteznek 40 húrosak is.
Ma pedig csomagot kaptam otthonról, köszönöm szépen!^^ Kicsit azért honvágyam lett bontogatás közben meg után...

Oulanka - silence is fun ^^

A hetet az Oulanka Nemzeti Parkban töltöttük. Finnország északkeleti részén található, egy része átnyúlik Oroszországba is (ezért lehetett fotózkodni az orosz határnál :D).

Azt hiszem, én még ilyen szinten nem éreztem a természetet, mint ezen a helyen. Minden tiszta, érintetlen, még turistaösvények sem mindenhol vannak. A másik meg, hogy tapintani lehet a csendet. Lehet, hogy ehhez kell egy bizonyos életkor, pár éve talán nem élveztem volna, de most nagyon. Állni, nézni a fákat, a tavat, a mozdulatlanságot, csak hallgatni a csendet. Elképesztő. Aztán továbbmész, és megszűnik a csend, de nem az autók dudálnak, hanem a vízesés robogását hallod már messziről. És ha kinyitod a kis turistaház faablakát, szinte meg is érintheted.

Sziklákon állni, néha megcsúszni - de ez is benne van, és csak izgalmasabbá teszi az egészet -, semmi korlát, ha egy lépést tennél hátra, már zuhannál.
Esténként a kotában tábortűz, sütés, sörözés. Beszélgetés mindenféle nyelven, mindenféléről: a politikától az ételeken át a szexuális élményekig minden előkerült. Ivós és nem ivós játékok, nevetés, ökörködés. Mivel az amerikaiak hétfő óta a smore-ról beszéltek, ami náluk hagyományos, kedvelt tábortüzes édesség, csütörtök este csináltak is, és mindenkivel megkóstoltatták. Nekem bejött, édesszájú vagyok.

 Utolsó este a tanáraink meg a buszsofőr is csatlakozott a tábortűzhöz. Az egyik, Leo kicsit olyan, mint egy kiképzőtiszt, ő vezette a túrákat. Megkedveltem, tőle tudom, hogy a nevem oroszul (река) folyót jelent. Tetszik ez a jelentés, kicsit úgy érzem, én is olyan vagyok, mint a folyó. Úgyhogy eltalált névválasztás. A másik, amit a nevem "jelent", már nem annyira elegáns. Ha megduplázzuk a "k"-kat (rekka), akkor a finn 'teherautó' jelentést kapjuk. Maradok a folyónál.:)

 A másik tanárunk, Eki idősebb, és sajnos Parkinson-kóros. Ennek ellenére vállalta a kirándulást és a tanításunkat, ugyanis a program (Scandinavian Studies) indítása óta lelkesen részt vesz benne. Kedves kis öreg, csak sajnos nagyon nehezen lehetett követni, túl halkan és lassan beszélt. De ettől függetlenül becsülöm, hogy eljött, és vállalta az esetleges intoleranciát (szerencsére nem nagyon volt ilyen).
Jó kis hét volt, még ha fárasztó is. Finnország gyönyörű! És hol máshol láthatnék a busz előtt/mellett áthaladó rénszarvasokat?:)

Is-is :)

Annyi minden történik velem, hogy nem tudok mindent leírni, ezért jöjjenek a legfontosabbak (vagy csak abban a sorrendben, ahogy eszembe jutnak).

Rengeteget sétálok az erdőben. Egyrészt, mert imádom, másrészt gyakorlati okai is vannak: a kaján kívül az utazással lehet a legtöbbet megspórolni, ezért inkább gyalogolok oda-vissza 10 km-t, minthogy 3 euróért buszozzak. Az egyik ilyen utam során a lakótársammal szokás szerint eltévedtünk. Ami viszont nem egy szokásos dolog, hogy a srác, akit megállítottunk, magyar volt. Válaszolgatott a kérdéseinkre, de végül kibökte, hogy ő sem helyi, hanem csak cserediák. Bemutatkoztunk, és ahogy meghallottam, hogy ’My name is Sándor’, nem bírtam visszafogni magam, és magyarul visszakérdeztem: „Nem mondod, hogy te is magyar vagy?”. Együtt mentünk egy darabon, persze a lakótársam kedvéért angolul beszélgettünk. Kiderült, hogy ott lakik, ahol én is laktam volna, ha időben befizetem a pénzt. Megnéztük a szobáját, és hát egész más, mint a mienk. Az egész lakóegység teljesen felszerelt és szép, kicsit fájt is a szívem. A probléma orvoslására kaptam is egy kis szíverősítőt, igazi magyar törkölypálinkát.:) Ja, és egy takarót is, aminek szintén nagyon örültem. Jókedvűen, pálinkától fűtötten indultunk haza, és még csak el sem tévedtünk.

A pénteki bulin aztán megismertem még 2 magyar srácot, jó volt pár szót váltani velük. Elhatároztuk, hogy néha összehozzuk a magyar csapatot, és csinálunk valami közös programot.

Az egyetem egyelőre még labirintus számomra, de szerencsére szinte sosem kell egyedül mennem sehova. Egyébként nekem mindig is egy pláza fog eszembe jutni róla, mert tele van étteremmel, vannak boltok (papírbolt, számítógépes stb.). Eddig csak 2 órám volt, csütörtökön. Az egyik skandináv irodalom angol fordításban. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy az angoltudásom (egyelőre) enyhén szólva is kevés ehhez. A hétköznapi életben már elboldogulok, meg tudom magam értetni, de egy verset értelmezni, beszélgetni, vitatkozni róla...ez még nem az én tudásomnak megfelelő kategória. Az a kurzus célja, hogy mindenki tartson egy kiselőadást a választott művéből, aztán vezessen le egy kb. fél órás vitát. A listából a Julie kisasszonyt választottam, mert azt legalább már olvastam, de fogalmam sincs, hogy fogok belőle prezentálni október 5-én(!!!), és egy hónappal később leadni belőle egy 10-12 oldalas esszét (Ritaaa, számítok rád és a drámatöris jegyzeteidre :D). Egyébként el fogom olvasni megint, angolul, hátha az segít. De nem sok reményt fűzök ehhez a kurzushoz...a csoport fele az USA-ból jött és az angol az anyanyelve. Mellettük én bele se merek kezdeni a beszédbe, mert nem tudom elég jól kifejezni magam. Talán ez az, ami leginkább zavar itt Finnországban. Hiányzik, hogy bármikor kapásból ki tudjam mondani, amire gondolok, nemcsak ilyen lebutított, egyszerű változatban, ahogy jelenleg megy. A Survival Finnish órát viszont nagyon élveztem, a tanárnőnek ennivaló az akcentusa. Persze nemcsak emiatt, tényleg nagyon-nagyon szeretném megtanulni ezt a nyelvet. Egyelőre csak ilyen apró örömeim vannak, hogy megértem, amikor a kisfiú azt kiabálja a boltban: „äiti”, vagy meg tudom köszönni a dolgokat finnül.

Pár napja majdnem átfordultam a kultúrsokk fázisba, igaz, csak a kínaiakkal kapcsolatban. Valószínű, azért, mert volt egy kellemetlen élményem velük kapcsolatban. A lakótársammal a second hand store-ba akartunk menni, és megkérdezte, nem baj-e, ha jön néhány barátja is. Természetesen nem volt ellenvetésem. Később lett, ugyanis a bemutatkozás után rögtön a saját nyelvükre váltottak, én meg ugye abból egy szót sem értettem. Azóta az is idegesít, ha a lakótársamat hallom kínaiul telefonálni.:D

A finn ételekről: anno én tartottam előadást az ünnepi ételekről, úgyhogy nem ért nagy meglepetés. „A karácsonyt a különféle laatikko-k jellemzik. Nevüket – ’ládika’ – az étel sütésére szolgáló, doboz vagy láda alakú edényekről kapták. Előnyük, hogy az ünnep előtt el lehet készíteni, és bármikor fölmelegíthető, egyes laatikko-fajtáknak az íze javul a várakozás idején.” Vettem  a boltban 1 euróért egy adag maksalaatikko-t (azt hiszem, ennek nem javult az íze a várakozás során :D). A maksalaatikko májból készült, mazsolával vagy áfonyával meghintett édes étel, lekvárral fogyasztják. Kipróbáltam, de nem nagyon jött be. Ha már máj, az legyen sós, fűszeres, ne édes. Mint kiderült, csupa karácsonyi ételt próbáltam: ma a szálláson ettem rosollit, ami céklasaláta almadarabokkal. Szintén furcsa volt számomra. Ami viszont nagyon ízlett, az a finn palacsinta, olyat szeretnék még.:)

Most egyébként Oulankában vagyok, egy meseszép helyen. 5 napos kirándulás, majd beszámolok róla.:) Egyelőre csak annyi, hogy szerelmes vagyok az őszi finn erdőbe.

Nászút fázis

A cím a kultúrsokk egyik fázisára utal. Ha valaki nem tudná, mi az, a bejegyzés vége felé ismeretterjesztek.

Első nap rögtön elkéstem. Viszont kivételesen nem kimondottan az én hibámból. Mint azt már említettem, egy óra időeltolódás van Magyarországhoz képest. Én ezzel tisztában voltam, csak első este belepróbáltam a telefonomba a finn sim kártyát, hátha működik. Nem működött, ezért visszatettem a magyart, amitől sikeresen átállt az idő is magyarra, vagyis egy órával korábbira. Úgyhogy reggel Emmi hívására ébredtem, hogy hol vagyok...kb. azt se tudtam, milyen országban, még félig aludtam. De aztán fél óra alatt összekaptam magam. Csak arról a részről maradtam le, amikor kiderült volna, hogy kik jöttek még cserediáknak Magyarországról. Napközben előadások voltak, aztán a tutorommal és a többiekkel együtt elmentünk a belvárosba, hogy aláírjuk a szerződést a szállásról.

Két órás várakozás...de legalább van ingyen jégkrém, fagyi, cukorka. Azért a rendes kaját nem pótolta, úgyhogy már majdnem éhen haltam. Az élelmiszer irtó drága itt, viszont az ebédre hatalmas diákkedvezmények vannak. 2,5 euróért kapsz egy ilyet: (főétel, saláta - amennyit akarsz, innivaló, és választhatsz kenyeret, zsemlét stb. is)

Miután végeztünk, újabb 3 euró 10 centért (!) hazabuszoztunk. Emmi elvitt a Prismába, ami olyasmi, mint nálunk a Tesco. Internetkábelt akartam venni, de csak 10 méteres volt 15,9-ért (kb. 4300 kemény magyar forint). 5 méteresből meg nem volt már, pedig az "csak" egy 10-es lett volna. Azt mondták, jöjjünk vissza holnap. Így is lett, de továbbra sem tudtak adni az olcsóbból. Jött egy hirtelen ötlet: írtam az erasmusos üzenőfalra, hogy nem tud-e valaki kölcsönözni vagy eladni nekem egy kábelt. 2 percen belül jöttek a hozzászólások, negyed óra múlva meg már lifteztem lefelé, hogy a szomszédos épületből (Club 16) elhozzak egyet, amit egy magyar lány ajánlott fel nekem. Örökbe, ingyen.:) Olyan jó volt magyarul beszélni végre itt is! Megy az angol, de azért koncentrálni kell rendesen, ami sok energiát kivesz belőlem.
A szállásomról még nem is meséltem. Lehetne kicsit felszereltebb is. Tulajdonképpen nincs semmink...se függöny, se ágynemű, se konyhai cuccok. De szerencsére lassan már mindent beszerzek. Lehetett kérni ingyen dolgokat (survival pack = túlélőcsomag), csak sajnos mire odaértem, már nem maradt sok minden. Párnát egy Nam nevű, nagyon aranyos koreai lánytól kaptam, takarót pedig egy magyar sráctól, erről majd még mesélek, elképesztő sztori.:)
A lakótársam egy kínai lány kínai névvel, de Elizabethnek kell szólítani (az igazi nevét nem is tudom pontosan). Bírom őt is, csak néha nagyon meg tud lepni. Egyébként én is őt. Például a kenyeret magában eszi, és még azt is utálja nézni, ha én megkenem a szelet kenyeremet. Tegnap próbáltam etetni vele egy kicsit, de kiköpte, mert szerinte ez így ehetetlen.:D Kína egy egész más világ lehet. Mesélte, hogy be van tiltva náluk a fészbuk is, helyette van más közösségi oldal. Ilyenekről sincs fogalma, mint a filmek letöltése (ami, mint tudjuk, illegális, és nem is csinálja senki :D).
Az egyik előadáson egy meglepően jó humorú finn tanár beszélt nekünk a kultúrsokkról. Én még csak az első fázisnál tartok, a nászút fázisnál.
"Mi a kultúrsokk?
A kultúrsokk (ang.: culture shock) mint tudományos kifejezés 1954-ben született és Kalvero Oberg nevéhez fűződik, habár azóta számtalan tudományos kutató foglalkozott ezzel a témakörrel.
A kultúrsokk általában azon érzések, aggodalmak, ill. tünetek - meglepetés, összezavarodottság, értetlenség, ellenséges érzelmek az új kultúra iránt stb. - együttes leírására szolgál, amelyen minden ember átmegy, amikor egy, az addigi tapasztalataitól eltérő kulturális vagy szociális környezetbe kerül. Ez különösen jellegzetes és jellemző dolog új bevándorlók körében. Elsődlegesen az új kultúrába történő beilleszkedési ill. asszimilációs törekvések kezdeti nehézségei szülik, melyek összezavarják az új bevándorlót, mert felborítják a korábbi viszonyítási rendszerét, és megnehezítik annak felmerését hogy az új társadalomban mi a társadalmilag elfogadott ill. helyes és mi nem. Ez gyakran erős esztétikai és erkölcsi undorral párosul az új kultúra bizonyos vonásaival kapcsolatban.
A kultúrsokk súlyos esetei legjellemzőbb módon egy idegen országba történő bevándorlás eseten merülnek fel. Általában 4 jellegzetes, tisztán megkülönböztethető fázisból azaz szakaszból állnak. Nem minden egyén megy át minden fázison, mert sokan megakadnak az első vagy második szakaszban.
Nászút fázis
Ebben a fázisban az egyén gyakran romantikus hozzáállással közelíti meg a régi és az új kultúra közötti különbségeket és az újat csodálatos élménynek fogja fel. Lelkesedik az új ételekért, elcsábítja az eltérő életstílus ill. életritmus, az új szokások, az épületek megjelenése, stb.
Tárgyalási vagy ellenséges fázis Napok vagy hetek, de többnyire hónapok elmúltával az egyén egyre nyomasztóbbnak találja az említett kulturális és társadalmi különbségeket. Ebben a fázisban az elutasítás és az elidegenedés érzései az uralkodóak. Az egyén ekkor kezd ráeszmélni arra, hogy a tapasztalt különbségek nem pusztán felszínesek hanem valódiak, mélyek. Már jól megtapasztalta, de még nem képes megérteni ill. elfogadni őket. Előző környezetében szerzett ismeretei már érvényüket vesztették, de az új környezet lényegi megértése (a miértek megválaszolása) még hiányzik. Felfogja hogy minden más, de egyelőre meg képtelen elfogadni ezeket a másságokat, mert valahogy természetellenesnek, helytelennek érzi őket.
Hiányozni kezdenek a régi ételek és szokások, az életmód hirtelen túl gyorsnak vagy túl lassúnak tűnik. Az új társadalom tagjai túl okosnak vagy túl hülyének látszanak. Bizonyos szokásokat és csoportjellemzőket idegesítőnek kezd találni, stb. Jóformán minden sikertelen bevándorló (sőt a sikeresek jelentős része is!) ebben a fázisban akad el és gyakran soha nem képes túllépni ezen a fázison.
Minden rendben vagy hozzászokási fázis
További hetek, hónapok, vagy évek múltával az egyénnek sikerül beilleszkednie az új környezetbe, hozzászoknia az új kultúrához, és új rutinokat ill. viselkedési formákat kialakítania. Ettől a ponttól kezdve már nem reagál az új kultúra jellemzőire sem pozitív sem negatív irányban - egyszerűen azért mert már nem érződik új kultúrának. Az egyen ismét az alapvető szükségletekre - a megélhetésre - koncentrál, csakúgy mint ahogy a régi kultúrájában tette. Egyes szakértők a a harmadik fázist a kettős kultúrájú (biculturalism) kifejezéssel illetik. Az egyén szabadon mozog a két különböző kultúra között, és relatíve könnyen igazodik bele mindkét környezetbe.
Fordított kultúrsokk fázis
Ha az egyen visszatér, akár időszakos látogatás, akár végleges visszaköltözés formájában a régi, azaz eredeti kultúrába, gyakran ugyanolyan erős de fordított kultúrsokkon megy át, mint az újba történő beilleszkedés idején. A régi szokások ill. kulturális intézmények idegennek, értelmetlennek és egyenesen idegesítőnek tűnnek, és pontosan ugyanolyan elutasító ill. elidegenedési reakciókat váltanak ki benne, mint amiket az új kultúrába történő beilleszkedés során már egyszer átélt."

Remélem, nem kell majd minden fázist megtapasztalnom, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy igen. Félelmetes, hogy előre tudod, mi fog következni, és szinte el sem tudod kerülni. Így érezhette magát a főhős a Virágot Algernonnak-ban.

Turku-Tampere-Oulu: a 7 órás vonatutam történései :)

Az előző bejegyzésben éppen Turkuban csodálom meg a furcsa állatszobrokat. (Most így visszaolvasva, tisztára olyan, mint valami hülye sorozat: "az előző rész tartalmából...")Azóta viszont már itt vagyok Ouluban, és holnap már óráim is lesznek.:)
Vasárnap 1 körül Tuomas felsegített a vonatra, megköszöntem neki mindent, ő meg megölelt (nagy dolog egy finntől!). Egyedül maradtam hát...bámultam ki az ablakon, és egyre inkább tudatosult bennem, hogy Finnországban vagyok. A táj tipikus: mesébe illő házacskák, fenyőerdők, tavak mindenhol. Néhány kép a vonat ablakán keresztül:

Tamperében kellett átszállnom. Szerencsére csak a szomszédos vágányig kellett elvergődnöm egyedül, mert segítségem akadt egy finn fiatalember személyében. Kezében sörrel, vigyorogva felajánlotta, hogy majd ő elszállítja a csomagom a helyemig...ami, mint kiderült, két vagonnal arrébb volt. Szegény rendesen megkínlódott vele. Kicsit beszélgettem vele utána, és mondta, hogy ő is oului, szóval szívesen találkozna még velem. Sőt van kocsija, úgyhogy vinne engem ide-oda kirándulni...Közben észrevette a megtévesztő gyűrűmet, és érdeklődött, hogy férjnél vagyok-e. Azt válaszoltam, hogy az csak egy sima gyűrű, nem vagyok férjnél, de barátom van. És igen, most 4 hónapig nem látom, nem kell rá emlékeztetni...:/ Egy idő után rájött, hogy aludni szeretnék, ezért elbúcsúztunk egymástól. Már épp belemerültem a tájba, amikor észrevettem, hogy valaki áll mellettem. Jukka volt az egy újabb(?) sörrel, hogy nincs-e kedvem átülni hozzájuk sörözni. Hárítottam, erre ott maradt mellettem, és a hiányos angoltudásával próbált velem kommunikálni. Ebből az lett, hogy már az előttem ülők is beszálltak, fordították neki finnre, amit nem értett.:D Egy idő után megint sikerült lezárni a beszélgetést, miután megnyugodott, hogy megadta nekem a számát. Ouluban leszállva persze -miért is ne?- megint belebotlottam. Megint segített cipelni a bőröndöt, és mondta, hogy ne buszozzak, mert ők elvisznek. Mindjárt itt is lesz egy józan barátja kocsival.:)
A finn srácok egyébként olyanok, mint Raj a Big bang theory-ban: a legtöbben csak akkor mernek ismerkedni, csajokkal beszélni, ha isznak.:) Szóval rábeszéltek, hogy ne buszozzak (tisztára, mintha én tennék szívességet), mert hazavisznek. És tényleg! Pontosan az épület előtt álltunk meg a kocsival. Hihetetlen! Írtam Emminek, a kummi studentemnek (segítő), hogy nem kell kijönni elém semmiféle buszmegállóba, mert már itt vagyok az Yliopistokatu 18-ban (ami annyit tesz, mint Egyetem utca 18.). Szóval nem sok változás Veszprémhez képest...Egyetem utcából Egyetem utcába költöztem. Ráadásul a belvárosban szintén 4-es buszra kell szállni, ha az egyetemre akarok eljutni.
Most mennem kell, este egy olyan party lesz, amin állítólag az egész egyetem részt vesz, szóval ott a helyem. És úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk a belvárosba.
Holnap mesélek az egyetemről, a szállásról és az itteni emberekről.

Mese a repülőútról és az első couchsurfinges élményemről

Turku, riverside

Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy azt se tudom, hol kezdjem! Egy ilyen sablonmondat után (ami egyébként igaz) rögtön a közepébe is vágnék: szombaton 18:35-kor szállt fel a repülőm Budapestről. Este 21:55-re kellett Turkuba érnem. Hiányos földrajztudásomból kifolyólag meglepődtem az 1 órás időeltolódáson. Még reggel írtam egy sms-t a couchsurfinges vendéglátómnak, Tuomasnak, de még felszálláskor sem kaptam tőle választ. Ajjaj, most mi lesz? Végülis annyira nem nyugtalankodtam, hanem kb. fél óra után elaludtam. Még előtte, a buszon ismerkedtem meg három magyar lánnyal. A külsejük alapján akár finnek is lehettek volna, mert mindhárman fehér bőrűek, szőkék és kék szeműek voltak. Nagyon aranyos, segítőkész csajok voltak, már azt tervezték, hol aludjak, ha nem jönne össze a tervezett szállás. Az egyikük be akart csempészni a hoteljába, a másik harmadik embernek vinni a saját vendéglátójához...én meg csak ültem, és reménykedtem, hogy mire leszállunk, kapok egy sms-t. Nem kaptam. Miután meglett a csomagom és kellően sokkolódtam a raktárépületnek tetsző turkui reptéren, felhívtam Tuomast. Én ébresztettem fel. Egy leheletnyit másnapos volt, átaludta az egész napot. Azt mondtam neki, hogy a vasútállomáson leszek, ott találkozzunk. Az egyik új ismerősöm hívott taxit, és teljesen ingyen elvitt minket a belvárosba, ugyanis neki mindent (taxi, hotel, kaja...) fizet a cége. Azért tényleg működik az elméletem, miszerint én bevonzom a segítőkész embereket, ha már én magam ilyen szinten szerencsétlen vagyok. A csajok a kocsiban végig azon sokkolódtak, hogy én hogy lehetek ennyire bátor és felelőtlen.:D Megígértem nekik, hogy legközelebb jobban megszervezem az utamat. Innentől már simán ment minden. A vonatállomásnál találkoztunk Tuomassal, vitte a cuccomat, pontosabban próbálkozott vele. Azért egy 32 kilós fenevaddal nehéz megbirkózni, főleg, hogy állandóan megmakacsolta magát, és időnként eldőlt. Közben próbáltam összeszedni az összes angoltudásomat, és beszélgetni a sráccal. Azt hittem, a finnek zárkózottak, nem kell majd sokat beszélgetnem, de az én hostom egyáltalán nem ilyen volt. Folyamatosan beszélt, kérdezett...kitaláltuk, hogy miután leraktuk a lakásban a szörnyeteget, elmegyünk inni egy korsó finn sört. Meglepően finom volt. A bárban odajött hozzánk valaki, hogy tippeljük meg, hány másodperc alatt tudja kéz nélkül meginni a sörét. Vesztettünk, mert 5 másodperc lett, nem volt semmi látni! Vicces fiú volt, inkább részegül beszélt már, mint angolul vagy finnül, de azért kinyilvánította a szimpátiáját felém...én kőszívű meg visszautasítottam. Ezután elmentünk egy házibuliba. Nagyon tetszett, egyre bátrabban beszélgettem, még németül is. Pedig azt aztán egyáltalán nem használom. De a félig finn, félig német pasi biztatott, hogy elevenítsem fel a tudásom, mert szerinte jól megy, jó a kiejtésem stb. Szóval ez az első este Finnországban nagyon pozitív élmény volt. Éjjel 2-kor még vettünk egy pizzát, amit aztán otthon ettünk meg (én egy liter víz kíséretében, mert nagyon csípős volt). Másnap 11-ig aludtunk, aztán tettünk egy kb. másfél órás sétát a városban. Voltunk a könyvtárban, a katedrálisban, ittunk egy kávét és sétáltunk a folyóparton. Sok helyen lehet látni ezeket a fókaszobrokat szájukban hallal, különböző színben, méretben, mintákkal. Tuomas szerint mindenki utálja, a helyiek legalábbis biztosan. Kérdeztem, mit jelképez. Válasz: 'This is the symbol of nothing'. Nekem a fókákkal még semmi bajom, de a folyóban lévő óriási kacsaszobroktól kirázott a hideg. Na, innen folytatom a beszámolót holnap.:)

Leaving on a jet plane

Eljött ez a nap is...holnap ilyenkor már Turkuban leszek. Ha minden jól megy, még fedél is lesz a fejem felett, és csak minimálisan fogok eltévedni.:)
A mai nap pakolással telt. Rájöttem, hogy nem lehet az életemet két bőröndbe zárni. Vagyis csak nagyon nehezen, minimálba'.
Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz itt hagyni mindent és mindenkit, de így van. Viszont ez az egész erasmusozás egy nagy kaland is, már hónapok óta várom, szóval nem sajnálom annyira magam. Mennék is meg maradnék is. Annyi biztos, hogy eleinte nehéz lesz (és közben is akadnak majd olyan napok, amikor menekülnék, de majd inkább újraszínezem, ahogy ígértem^^). Kíváncsian várom az utat, az új helyeket és embereket. Nagyon sokat várok ettől a pár hónaptól. A legfontosabb, hogy megtanuljak finnül, de egész sereg más dolog is kering a fejemben ezzel az ösztöndíjjal kapcsolatban.

Egyébként még mindig kicsit valószerűtlen ez az egész, és nem érzem magam teljesen felkészültnek. Kicsit olyan, mintha bújócskáznánk, és a hunyó már befejezte volna a számolást, én meg még mindig nem találtam volna megfelelő helyet. Úgyhogy most inkább alszom egyet, hogy holnap kezdődhessen a játék.:)