Mese a repülőútról és az első couchsurfinges élményemről

Turku, riverside

Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy azt se tudom, hol kezdjem! Egy ilyen sablonmondat után (ami egyébként igaz) rögtön a közepébe is vágnék: szombaton 18:35-kor szállt fel a repülőm Budapestről. Este 21:55-re kellett Turkuba érnem. Hiányos földrajztudásomból kifolyólag meglepődtem az 1 órás időeltolódáson. Még reggel írtam egy sms-t a couchsurfinges vendéglátómnak, Tuomasnak, de még felszálláskor sem kaptam tőle választ. Ajjaj, most mi lesz? Végülis annyira nem nyugtalankodtam, hanem kb. fél óra után elaludtam. Még előtte, a buszon ismerkedtem meg három magyar lánnyal. A külsejük alapján akár finnek is lehettek volna, mert mindhárman fehér bőrűek, szőkék és kék szeműek voltak. Nagyon aranyos, segítőkész csajok voltak, már azt tervezték, hol aludjak, ha nem jönne össze a tervezett szállás. Az egyikük be akart csempészni a hoteljába, a másik harmadik embernek vinni a saját vendéglátójához...én meg csak ültem, és reménykedtem, hogy mire leszállunk, kapok egy sms-t. Nem kaptam. Miután meglett a csomagom és kellően sokkolódtam a raktárépületnek tetsző turkui reptéren, felhívtam Tuomast. Én ébresztettem fel. Egy leheletnyit másnapos volt, átaludta az egész napot. Azt mondtam neki, hogy a vasútállomáson leszek, ott találkozzunk. Az egyik új ismerősöm hívott taxit, és teljesen ingyen elvitt minket a belvárosba, ugyanis neki mindent (taxi, hotel, kaja...) fizet a cége. Azért tényleg működik az elméletem, miszerint én bevonzom a segítőkész embereket, ha már én magam ilyen szinten szerencsétlen vagyok. A csajok a kocsiban végig azon sokkolódtak, hogy én hogy lehetek ennyire bátor és felelőtlen.:D Megígértem nekik, hogy legközelebb jobban megszervezem az utamat. Innentől már simán ment minden. A vonatállomásnál találkoztunk Tuomassal, vitte a cuccomat, pontosabban próbálkozott vele. Azért egy 32 kilós fenevaddal nehéz megbirkózni, főleg, hogy állandóan megmakacsolta magát, és időnként eldőlt. Közben próbáltam összeszedni az összes angoltudásomat, és beszélgetni a sráccal. Azt hittem, a finnek zárkózottak, nem kell majd sokat beszélgetnem, de az én hostom egyáltalán nem ilyen volt. Folyamatosan beszélt, kérdezett...kitaláltuk, hogy miután leraktuk a lakásban a szörnyeteget, elmegyünk inni egy korsó finn sört. Meglepően finom volt. A bárban odajött hozzánk valaki, hogy tippeljük meg, hány másodperc alatt tudja kéz nélkül meginni a sörét. Vesztettünk, mert 5 másodperc lett, nem volt semmi látni! Vicces fiú volt, inkább részegül beszélt már, mint angolul vagy finnül, de azért kinyilvánította a szimpátiáját felém...én kőszívű meg visszautasítottam. Ezután elmentünk egy házibuliba. Nagyon tetszett, egyre bátrabban beszélgettem, még németül is. Pedig azt aztán egyáltalán nem használom. De a félig finn, félig német pasi biztatott, hogy elevenítsem fel a tudásom, mert szerinte jól megy, jó a kiejtésem stb. Szóval ez az első este Finnországban nagyon pozitív élmény volt. Éjjel 2-kor még vettünk egy pizzát, amit aztán otthon ettünk meg (én egy liter víz kíséretében, mert nagyon csípős volt). Másnap 11-ig aludtunk, aztán tettünk egy kb. másfél órás sétát a városban. Voltunk a könyvtárban, a katedrálisban, ittunk egy kávét és sétáltunk a folyóparton. Sok helyen lehet látni ezeket a fókaszobrokat szájukban hallal, különböző színben, méretben, mintákkal. Tuomas szerint mindenki utálja, a helyiek legalábbis biztosan. Kérdeztem, mit jelképez. Válasz: 'This is the symbol of nothing'. Nekem a fókákkal még semmi bajom, de a folyóban lévő óriási kacsaszobroktól kirázott a hideg. Na, innen folytatom a beszámolót holnap.:)